Fel kellene akasztani a megerőszakolt nőket

Az indiai politikusok szavai hatalmas felháborodást keltettek az egész világon. Mulayam-Singh-Yadav
Egy hete kezdődött meg Indiában a parlamenti választás, ami egy hónapig fog tartani, hiszen 800 millió választópolgár él az országban.

Mivel a politikusok szeretnék befolyásolni a választókat, ezért elég sajátos nyilatkozatokat tudnak tenni, ami sokszor nem úgy hangzik, ahogy ők azt szerették volna.

Mulayam Singh Yadav, az Uttar Pradesh-i Párt vezetője, a választási gyűlésen találta azt mondani, hogy visszavonja a nemi erőszakot elkövetőkre nemrégiben bevezetett halálbüntetést, ha ő lesz a miniszterelnök.

Yadav a mumbai esetre, amelyben három férfi erőszakolt meg egy nőt, úgy reagált, hogy nem szabad kivégezni a tetteseket, mert a fiúk néha elkövetnek hibákat. A felháborító kijelentésre azonnal reagáltak a női jogvédők, és a jelölt politikai ellenfelei is. Köztük a Kongresszus Párt azonnal elítélte Yadav megjegyzését.

A felháborodás olyan méreteket öltött másnapra, hogy a 74 éves politikus jobbnak látta, ha szépít a kijelentésén, bár ez nem igazán sikerült neki:

„Sokan egyetértettek a tegnapi megjegyzésemmel. Az erőszak ellen vagyok, és szerintem is a legsúlyosabb büntetéssel kell sújtani az elkövetőket. Ártatlanokat viszont nem szabad felakasztani. Az erőszak a fél világon vita tárgya. Rosszul fogalmaztam, ha félreérthető voltam.”

Yadav megnyilvánulása, bár felháborító, mégsem annyira durva, mint az, amit a Szocialista Párt másik vezető politikusa, Abu Azmi, reagált arra:

Abu Azmi„Az iszlám törvénye szerint az erőszakot akasztással kell büntetni. Ám itt mindig csak a férfiakkal történik valami, a nőkkel pedig soha semmi, noha ők is bűnösök! Bármelyik nő, férjezett, vagy sem, ha akarttal, vagy akaratán kívül, elmegy egy férfival, akkor fel kellene akasztani. Mind a kettőt fel kell akasztani! Egy ilyen kapcsolatot még akkor sem lenne szabad megengedni, ha a nő beleegyezik.”

Azmi véleménye természetesen olaj volt a tűzre. Érdekesség, hogy a politikus szavaira a saját fia reagált, aki egy mumbai önkormányzati helyért szállt harcba. Farhan Azmi a következőt mondta:

„Hiszek abban, hogy az erőszaktevőket százszor is fel kellene akasztani. Öt nővérem van, és a családomban mindenki ugyanígy vélekedik a témáról.”

Indiában jelenleg állandó téma a nemi erőszak, hiszen az elmúlt időkben borzalmas méreteket öltött a nők ellen elkövetett szexuális bántalmazások száma.

(Forrás: ujasz.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com