Felépült az elítélt ellenzéki az orosz börtönfelügyelet parancsnoka szerint

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Helyreállt Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus egészsége az éhségsztrájk után - jelentette ki Alekszandr Kalasnyikov, az orosz börtönfelügyelet (FSZIN) parancsnoka újságíróknak csütörtökön Krasznojarszkban."Nem részesül különleges büntetésben, szabálysértések most nincsenek, ilyet nem közöltek vele. És nem cél, hogy bármi módon megalázzák, megnehezítsék az életét, az általános feltételek között él" - nyilatkozott Kalasnyikov. "Elmondhatom, hogy az egészségi állapota többé-kevésbé normálisan helyreállt, az éhségsztrájkkal, amelyet bejelentett, mostanra felhagyott. A súlya már 82 (kilogramm). Ez valós szám. Normálisan étkezik, és van lehetősége a családjával kommunikálni" - tette hozzá.

    
Alekszej Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti. A rá korábban az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény címén felfüggesztett szabadságvesztést azért kell leülnie, mert a FSZIN szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit. A hátfájásra és végtagzsibbadásra panaszkodó fogoly a börtönben március 31-től több mint három hétig éhségsztrájkot folytatott, mert kifogásolta, hogy nem engedtek be hozzá olyan orvosokat, akikben ő is megbízik. Tiltakozásának akkor vetett véget, amikor egy vlagyimiri polgári kórházban szakorvosok végül kivizsgálták.
    

Az ellenzéki politikus szimpatizánsai január 23-án és 31-én, valamint február 2-án és április 21-én tartottak tiltakozást Oroszország számos városában. Az OVD-Info civil szervezet szerint ezeknek mintegy 13 ezer résztvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com