Felfelé javította a fertőzöttek és halálozások számát a közép-kínai Vuhan

Felfelé javította az új koronavírus-fertőzöttek és a fertőzésből adódó halálozások számát a közép-kínai Vuhan, ahonnan a járvány tavaly év végén elindult - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteken.A 11 milliós városban az új koronavírus okozta Covid-19 betegségben elhunytak számát további 1290-nel 3869-re korrigálták, a betegekét pedig 325-tel 50 333-ra javították. A vuhani esetek ezzel az ország szárazföldi részén regisztrált 82 367 megbetegedés mintegy kétharmadát teszik ki.

   
A vuhani vezetés a korábbi adatok pontatlanságát a város egészségügyi ellátórendszerének túlterheltségével indokolta. A pénteken közölt számokat a Hszinhua jelentése szerint a vuhani járványügyi központ, a város temetkezési szolgáltatási, valamint kórházfelügyeleti rendszere által rendelkezésre bocsátott adatok alapján kalkulálták, javítva a többször beleszámolt, és a korábban kihagyott fertőzéseket.
    

A halálozások számának felfelé javítását továbbá azzal magyarázták, hogy egyrészt az otthon történt haláleseteket korábban nem jegyezték, másrészt egyes egészségügyi intézmények csak későn vagy egyáltalán nem jelentettek bizonyos fertőzéseket. A kínai vezetést sokan vádolják azzal, hogy megpróbálta elkendőzni a járvány súlyosságát, és a valósnál kevesebb megbetegedésről számolt be az ország területéről.


Peking rendszeresen megismétli, hogy átlátható és nyílt módon kezelte a rendelkezésére álló adatokat, és azokról megfelelő időben tájékoztatta a nemzetközi közösséget, valamint a témában illetékes szervezeteket, köztük az ENSZ Egészségügyi Világszervezetét (WHO). A napi adatok hétvégi emelkedését követően az elmúlt napokban ismét mérséklődött az újabb megbetegedések száma Kína szárazföldi területén, ahol csütörtökön 26 újabb pácienst diagnosztizáltak a Covid-19-cel, közülük 15-en érkeztek külföldről. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtöki közlése szerint továbbá 66 panaszmentes vírushordozót azonosítottak az elmúlt egy nap során. Újabb halálozás nem történt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com