Felfüggesztett börtönbüntetést kapott jana Necas volt cseh kormányfő kabinetfőnöke
Hasonló felfüggesztett börtönbüntetést kapott az ügyben érintett két volt katonai titkosszolgálati vezető, Milan Kovanda és Ondrej Páleník is. Mindkettőjüket öt évre eltiltották a titkosszolgálati tevékenységtől és egyben a közéleti tisztségektől. Az ítélet nem jogerős.
Az államügyészség azt állította, hogy Jana Nagyová - akinek akkoriban már viszonya volt főnökével, a kormányfővel, akinek ma a felesége - azért figyeltette Necasovát, hogy kompromittáló adatokat szerezhessen be róla, mert szerette volna, ha a kormányfő mihamarabb elvált volna. Mindez az államügyészség szerint visszaélés a hatalommal, s mint ilyen, a társadalomra veszélyes bűncselekmény.
Petr Necas a per során először zagyvaságnak minősítette a vádat, majd később azt vallotta: ő adta az utasítást a katonai titkosszolgálatnak, mert attól tartott, hogy feleségét valakik bántalmazhatják. Az ügyész szerint Necas csak azért vállalta magára a dolgot, hogy kisegítse mai feleségét. A Necas-Nagyová viszony 2013 nyarán pattant ki, miután a cseh korrupcióellenes rendőrség razziát tartott a kormányhivatalban.
A botrány következtében a Petr Necas vezette jobbközép koalíciós kormány lemondásra kényszerült. A 2013 őszén megtartott, előrehozott parlamenti választást a Cseh Szociáldemokrata Párt nyerte meg, és Bohuslav Sobotka alakított koalíciós kormányt.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások