Felfüggesztett halálbüntetés a babakereskedőnek

Rábeszélte a szülőket a kínai szülésznő, hogy mondjanak le a gyermekükről, majd eladta a csecsemőket az emberkereskedőknek.china-baby
Két évre felfüggesztett halálbüntetést kapott az a szülésznő, amelyik Kínában bukott le a nyáron. Ez az ítélet azt jelenti, hogy még bármikor kivégezhetik, de, ha ezt meg is ússza, akkor is örökre a rácsok mögött marad.

A nő bűne az, hogy aljas módon azt hazudta a szülőknek, hogy a csecsemőjük olyan betegséggel jött a világra, amely miatt örökre a szülők segítségére fog szorulni, úgyhogy inkább mondjanak le róla.

Sokan megfogadták a szülésznő tanácsát, aki ezután emberkereskedőknek adta el a kicsiket, akikért rengeteg pénzt kapott. A nő akkor bukott le, amikor a nyár végén az egyik szülőpár meggondolta magát, hogy mégis fel akarják nevelni a kicsit, ám a csecsemő eltűnt a kórházból.

A rendőrségnek sikerült megtalálnia a babát, akit visszaadtak a szülőknek, akik lebuktatták a hazug babakereskedőt. A hatóság letartóztatta a nőt, és négy további kórházi alkalmazottat, akik tudtak arról, hogy mit művel a kolléganőjük, és segítettek neki kijuttatni a kicsiket a kórházból, ezért ők is komoly büntetésre számíthatnak.

A szülésznő hét csecsemőt adott el, köztük egy ikerpárt, ám nem mindegyik gyermek maradt életben. Az egyik kisbaba meghalt, mert valószínűleg nem kapott megfelelő ellátást a transzakció közben.

(Forrás: kurir.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com