Felgyújtotta magát egy színésznő a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtt

Felgyújtotta magát hétfőn egy nő a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtt - jelentette az Agerpres hírügynökség.

A 47 éves nő - aki korábban a helyi román nyelvű Andrei Muresanu Színház színésznője volt - benzint öntött a ruhájára és meggyújtotta magát. Elsőfokú égési sérüléseket szenvedett a mellkasán és mindkét karján, a brassói sürgősségi kórházba szállították. A rendőrség szóvivője közölte: próbálják kideríteni, hogy mi késztette a nőt tettére.

000

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az MTI-nek elmondta: az elmúlt héten hosszas telefonbeszélgetést folytatott a nővel, aki 2010-ben felmondott színházi állásából. A színésznő azt kérte tőle, hogy járjon közben újbóli alkalmazása érdekében.

"Elmondtam neki, hogy a színház közintézmény. (.) Ha meghirdetnek egy állást, akkor jelentkezhet, és ha őt tartják a legjobbnak, akkor biztosan fogják alkalmazni" - idézte fel a polgármester.

Antal Árpád úgy tudta, hogy a városháza portása vette ki a nő kezéből a benzines palackot. A polgármester elmondta, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat és az Andrei Muresanu Színházat is a város tartja fenn, ezek azonban önálló intézményekként működnek.

MTI

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com