Felmentették Romániában a számvevőszék korrupcióval gyanúsított egyik vezetőjét

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A kétkamarás román parlament együttes ülésén felmentette hétfőn az állami számvevőszék ellenőrző hatóságának alelnöki tisztségéből Niculae Badalaut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt ügyvezető elnökét, akit korrupciógyanú miatt múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett a bukaresti törvényszék.A Giurgiu megyei politikus a PSD egyik legnagyobb befolyású tisztségviselője volt Liviu Dragnea pártelnöksége idején, 2018-tól 2019-ig pedig egy évig gazdasági miniszteri tisztséget töltött be Viorica Dancila kormányában. Most azonban, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) újabb bűnvádi eljárást indított ellene, és előzetes letartóztatásba került, a PSD felszólította volt ügyvezető elnökét, hogy mondjon le a számvevőszéknél betöltött tisztségéről, majd miután ezt önként nem tette meg, parlamenti szavazást kezdeményezett felmentéséről.
    

Hétfőn a parlament ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett döntött visszahívásáról. A DNA szerint Badalau augusztus 9-én, illetve november 19-én arra próbálta rávenni az egyik Giurgiu megyei község polgármesterét, hogy egyik rokona cégét bízza meg a település ivóvízhálózatának felújításával, azt ígérve neki, hogy az illető cégtől megkapja a beruházás értékének 7 százalékát. A vádhatóság azt is közölte: a polgármester "előlegként" már kapott is 35 ezer lej (mintegy 2,9 millió forint) csúszópénzt Badalautól, aki azt állította: rá tudja venni az országos beruházási társaság vezetőségét, hogy támogassák a község másik két településfejlesztési pályázatát.
    

Badalau 1991-ben kezdte politikai tevékenységét. 2003-ban a Nastase-kormány idején nevezték ki Giurgiu megyei kormánybiztossá, 2004-tól 2008-ig parlamenti képviselő, 2012-től 2020-ig pedig szenátor volt. Badalau nem először keveredett korrupciógyanúba: a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és a DNA is kezdeményezett ellene korábban bűnvádi eljárást, de eddig minden esetben felmentették. A Romania Libera című lap szerint Badalaut 1988-ban egy évre el is ítélték, amiért ellopott négy zsák búzát, de Nicolae Ceausescu kommunista diktátor egy, abban az évben kiadott közkegyelmi rendelete eltörölte a priuszát.
    

Badalau gazdasági miniszter volt, amikor Liviu Dragnea PSD-elnököt 2019 májusában korrupcióért elítélték. Néhány hónappal később a Dancila-kormány megbukott, és a PSD ellenzékbe vonult, de még a 2020-as parlamenti választások előtt a törvényhozók megszavazták Badalau kinevezését a számvevőszékhez. Az állami számvevőszék a parlament legfőbb pénzügyi, gazdasági ellenőrző szerve, amely minden olyan intézményt és politikai szervezetet ellenőriz, ahol közpénzt használnak fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com