Felmérés: a románok kevesebb mint 60 százaléka tekinti a legionárius mozgalmat bűnös szervezetnek

A románok kevesebb mint 60 százaléka tekinti a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalmat bűnös szervezetnek, és megközelíti a 30 százalékot azok aránya, akik hősnek tartják a második világháború után háborús bűnösként kivégzett, Hitlerrel szövetséges Ion Antonescu marsallt - derült ki egy friss felmérésből, amelyet szerdán ismertetett a bukaresti média.Az Avangarde közvélemény-kutató augusztus 19-24 között telefonos módszerrel gyűjtött adatai szerint a megkérdezettek 59 százaléka vélekedett úgy, hogy a két világháború közötti román legionárius mozgalom bűnös szervezet volt, 17 százalékuk viszont nem értett ezzel egyet, és 24 százalék volt azok aránya, akik nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni.

Románia második világháborús "Kondukátorát", Ion Antonescu marsallt, aki az Elie Wiesel bizottság által készített, a román kormány által elfogadott 2004-es jelentés szerint több mint negyedmillió zsidó haláláért felelős, a felmérés válaszadóinak alig 35 százaléka tartja háborús bűnösnek, 29 százalékuk hősként tiszteli, a megkérdezettek 36 százaléka pedig elzárkózott a válaszadástól.

Az Avangarde önfinanszírozású felméréséből az is kiderült, hogy az alacsonyabb iskolázottságúak körében alacsonyabb a fasiszta mozgalom elutasítása, ugyanakkor nagyobb a választól elzárkózók aránya.

Ion Antonescu történelmi szerepének megítéléséről az alacsonyabb iskolázottságúak fele nem akart vagy tudott véleményt mondani, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 41 százaléka minősítette háborús bűnösnek, 35 százaléka pedig hősnek a Besszarábia visszaszerzéséért a Szovjetuniónak hadat üzenő egykori diktátort.

Az Avangarde azután készített a témáról felmérést, hogy az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet éves jelentése szerint megsokasodtak Romániában a legionárius, neonáci és antiszemita megnyilvánulások a 2024-25-ös választási időszakban, júliusban pedig vádat emelt a román legfőbb ügyészség a kis híján román elnökké választott Calin Georgescu volt államfőjelölt ellen, akit folytatólagosan elkövetett fasiszta és legionárius propaganda, rasszista és idegengyűlölő eszmék terjesztése, népirtásért vagy emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen elítélt személyek kultuszának ápolása miatt állítanak bíróság elé.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com