Felmérés: a románok szerint leginkább a gazdasági válság lehetősége és a háború veszélyezteti anyagi biztonságukat

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A románok több mint háromnegyede tart attól, hogy a gazdasági válság lehetősége, kétharmada pedig attól, hogy a háború veszélybe sodorhatja anyagi biztonságát - derült ki egy friss felmérésből, amelyet kedden ismertetett a Hotnews.ro hírportál.A IRES közvélemény-kutató intézet a romániai biztosítótársaságokat tömörítő szakmai szövetség (UNSAR) megbízásából májusban végzett telefonos kutatást a pénzügyi kockázatokról és biztosítási kultúráról a romániai lakosság körében. A megkérdezettek 76 százaléka mondta azt, hogy anyagi helyzetének alakulása szempontjából aggasztónak tartja a gazdasági válság lehetőségét. A válaszadók 68 százaléka tart az infláció, 64 százaléka pedig a háború következményeitől, 61 százaléka egy autóbalesettől, vagy egy tűzvésztől, 57 százaléka pedig egy újabb világjárványtól, vagy egy családtag megbetegedésétől.
    

A felmérésben részt vevők 36 százalékát "nagyon nagy", 17 százalékát "nagy", 31 százalékát "bizonyos" mértékben érintette idén az infláció, 16 százalékuk pedig azt állította, hogy kis mértékben vagy egyáltalán nem érzékelte a pénzromlást. A megkérdezettek 27 százaléka állította azt, hogy nőtt, 19 százaléka pedig azt, hogy csökkent a jövedelme az év folyamán, 53 százalékuk bevétele nem változott.
    

A gazdasági helyzet dacára a tavalyi felméréshez képest kétszer annyian, a megkérdezettek 39 százaléka jelezte: reméli, hogy idén többet fog tudni félretenni, 60 százalékuk azonban nem lát esélyt erre. Tíz válaszadó közül négy megtakarításait a bankokra bízná, 25 százalékuk pedig ingatlanba fektetné pénzét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com