Felmérés: a románok többsége továbbra is támogatja a védelmi kiadások növelését
A román állampolgárok mintegy 57 százaléka egyetért azzal, hogy az ország bruttó hazai terméke (GDP) 5 százalékának megfelelő összeget fordítson védelmi kiadásokra - derült ki az Avangarde közvélemény-kutató friss felmérésből, amelyet kedden ismertetett az Agerpres román hírügynökség.
A megkérdezettek csaknem fele - 47 százalék - szerint a jelenlegi geopolitikai és katonai kontextusban elképzelhető, hogy Oroszország megtámadja Romániát, míg 43 százalékuk nem osztja ezt a véleményt.
A válaszadók 37 százaléka úgy vélte, hogy Romániának semmilyen formában nem szabad beavatkoznia az orosz-ukrán háborúba, az ország támogatásának a humanitárius segítségnyújtásra kell korlátozódnia. 33 százalék szerint Romániának többet kellene tennie Ukrajna támogatásáért, 26 százalék szerint pedig elegendő, amennyit jelenleg tesz ezen a téren.
Júniusban az Inscop közvélemény-kutató még 73 százalékot megközelítő támogatást mutatott ki a védelmi kiadások növelésére a felnőtt román állampolgárok körében.
Az ukrajnai háború kirobbanását követően, 2022-ben a bukaresti Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) úgy döntött, hogy a védelmi kiadásokat a GDP 2 százalékáról 2,5 százalékra emelik, ezt a szintet azonban a valóságban Románia nem érte el: a tavalyi 8,7 milliárd dolláros védelmi kiadás a GDP 2,2 százalékát tette ki.
A román védelmi miniszter augusztusban közölte: a hágai NATO-csúcson született megállapodás értelmében Románia vállalta, hogy a GDP 3,5 százalékának megfelelő összeget költ haderőfejlesztésre és a hadsereg humán erőforrásának motiválására, további 1,5 százalékot katonai célokra is használható civil beruházásokra.
(Forrás: MTI)
A megkérdezettek csaknem fele - 47 százalék - szerint a jelenlegi geopolitikai és katonai kontextusban elképzelhető, hogy Oroszország megtámadja Romániát, míg 43 százalékuk nem osztja ezt a véleményt.A válaszadók 37 százaléka úgy vélte, hogy Romániának semmilyen formában nem szabad beavatkoznia az orosz-ukrán háborúba, az ország támogatásának a humanitárius segítségnyújtásra kell korlátozódnia. 33 százalék szerint Romániának többet kellene tennie Ukrajna támogatásáért, 26 százalék szerint pedig elegendő, amennyit jelenleg tesz ezen a téren.

Hozzászólások