Felmérés: az ellenzéki baloldali Restart Koalíció áll az élen

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Horvátországban szűk egy hónappal a július 5-i előrehozott választások előtt a legújabb közvélemény-kutatás szerint átvette a vezetést a legnagyobb ellenzéki párt, a baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) által létrehozott Restart Koalíció a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösségtől (HDZ) - írta a Vecernji List című horvát napilap hétfőn.A horvát RTL kereskedelmi csatorna és a Promocija Plus Intézet megrendelésére június 2-5. között elvégzett felmérés szerint a Restart Koalíció 27,2 százalékos támogatottsággal áll az első helyen. A Restart Koalíciónak az SDP mellett tagja a Horvát Parasztpárt (HSS), a Polgári Liberális Szövetség (Glas) - amely a Horvát Néppártból (HNS) vált ki, miután az koalícióra lépett a jelenlegi jobboldali kormánnyal -, továbbá a Horvát Nyugdíjaspárt (HSU), az Erő - Népi és Polgári Aktivizmus Pártja (Snaga) és az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS). Utóbbi még nem volt tagja a koalíciónak, amikor a felmérés készült.

A HDZ 26,6 százalékos támogatottsággal a második a politikai erők sorrendjében.

    
Az SDP egy hónappal ezelőtt - a koalíció nélkül - 27,8 százalékon állt, de a HDZ-nek akkor még 30,2 százalékos volt a támogatottsága. A kormányzó párt a lapok szerint egy nemrég kirobbant korrupciós botrány miatt veszített népszerűségéből. A sajtóban csak szélerőműbotrányként emlegetett vesztegetési ügyben a párt néhány tagja is érintett.
    

A két nagy politikai erőn kívül az 5 százalékos parlamenti küszöböt csak az elnökválasztáson harmadikként befutó Miroslav Skoro eszéki horvát üzletember, népszerű énekes által létrehozott Haza Mozgalom nevű párt éri el, amely jelenleg 13,5 százalékon áll. A mozgalomhoz csatlakozott a Zlatko Hasenbegovic volt HDZ-s kulturális miniszter által alapított Blokk Horvátországért jobboldali politikai szervezet, Ruza Tomasic konzervatív európai parlamenti képviselő Horvát Szuverenisták nevű pártja és a Zöld Lista kereszténydemokrata párt.
    

Politikai elemzők szerint az önállóan induló HDZ és az SDP által alapított koalíció fej fej mellett végezhet a választásokon, a Haza Mozgalom pedig csak tovább bonyolítja a helyzetet. A parlamentbe így három nagy csoport juthat be, és egyik sem lesz képes 76 szavazatot összegyűjteni a 151 fős országgyűlésben, ezért a belpolitikai válság hónapokig is eltarthat - hangsúlyozták.
    

A szakértők öt forgatókönyvet vázoltak fel. Az első szerint ősszel meg kell ismételni a választásokat. A második szerint - aminek nincs nagy valószínűsége - a HDZ és a SDP nagykoalíciót hoz létre, aminek lehetőség mindkét párt kategorikusan kizárta. A harmadik lehetőség a szakértők szerint az, hogy a HDZ a Haza Mozgalommal lép koalícióra, bár ezt korábban elvetette Andrej Plenkovic ügyvezető kormányfő, a szakértők mégis úgy értékelték: a választások után olyan időszak következik majd, amelyben nem lesznek fontosak az ideológiai nézetek, csak a matematika fog számítani.


A negyedik, leginkább megvalósíthatatlan forgatókönyv a szakértők szerint egy nemzeti egységkormány létrehozása. Ilyenre utoljára az 1991-95 délszláv háborúban volt példa. Ennél sokkal valószínűbb az ötödik forgatókönyv, amely szerint a politikai válság csak 2021-ben oldódik meg, addig Horvátországnak ügyvezető kormánya lesz.
    

Bár a kormány mandátuma eredetileg október 14-én járt volna le, és az alkotmány szerint a választásokat december végéig kellett volna megtartani, a horvát parlament a konzervatív-liberális koalíciós kabinet javaslatára május 18-án feloszlatta magát. A kormány szerint a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet most kedvez a választások megtartásának, őszre pedig sokkal nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie az országnak, ami miatt szerették volna megerősíteni a belpolitikai stabilitást egy új - bizalmon alapuló - parlamenti többséggel a választások után.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com