Felmérés: az oroszok alig egyharmada tud Csehszlovákia 1968-as megszállásáról

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az oroszok mindössze 32 százalékának van fogalma arról, hogy mi volt a "prágai tavasz", ugyanakkor többen vannak, akik helyeslik a szovjet tankok Csehszlovákiába vezénylését, mint azok, akik hibának tartják az 50 évvel ezelőtti beavatkozást - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak az Interfax hírügynökség által kedden ismertetett felméréséből.A megkérdezettek 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jól tudja, mi történt 1968-ban Csehszlovákiában, 21 százalék pedig azt válaszolta, hogy hallott vagy olvasott már valamit az akkor történtekről. A válaszadók 36 százaléka vélekedett úgy, hogy a Szovjetunió helyesen cselekedett, amikor 1968. augusztus 21-re virradóra csapatokat vezényelt Csehszlovákiába. 19 százalék szerint Moszkva helytelenül járt el akkor, 45 százalék pedig nem tudta, hogy miképp foglaljon állást ebben a kérdésben.

    
23 százalék szerint a "prágai tavasz" a csehszlovák vezetés szovjetellenes erőinek arra irányuló kísérlete volt, hogy kiszakítsák az országot a "szocialista táborból", 21 százalék szerint 1968 "felforgató akció és a szocialista tábor megosztására irányuló kísérlet volt". 18 százalék vallotta azt, hogy 1968-ban népfelkelés történt az országra a Szovjetunió által ráerőltetet rezsim ellen. 23 százalék nem tudott dönteni az az arra vonatkozó válaszok közül, hogy mi is történt egy fél évszázaddal ezelőtt Csehszlovákiában.
    

A megkérdezettek 16 százaléka úgy vélekedett, hogy a katonai beavatkozásra a vérontás megakadályozása érdekében volt szükség, 15 százalék szerint pedig a keleti blokk intervenciójának elmaradása esetén Csehszlovákiába a nyugati országok csapatai vonultak volna be. 9 százalék azt válaszolta, hogy a beavatkozás a csehszlovák szocialista rendszer megmentése miatt volt szükséges.
    

Mindössze a válaszadók 4 százaléka vallotta azt, hogy a "prágai tavasz" eseményei bebizonyították a szovjet típusú szocializmus és a demokrácia összeférhetetlenségét. 28 százalék elismerte, hogy semmit sem tud a beavatkozás okairól, 22 százalék pedig azt mondta, hogy nehézségei vannak a szovjet csapatok csehszlovákiai bevonulásának megindokolásával.    
       

A felmérést egy 1600 fős mintán, március elején végezték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com