Felmérés: az oroszok több mint harmada nem akarná Putyint elnöknek 2024 után

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Nem szeretné az oroszok 38 százaléka, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a jelenlegi ciklusa lejárta, vagyis 2024 után is hivatalában maradjon - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak a Vedomosztyi című napilap által kedden ismertetett felméréséből.Ez 11 százalékpontos növekedést jelent a tavalyi mutatóhoz képest. A megkérdezettek 54 százaléka szerint viszont Putyinnak a mandátuma lejárta után is folytatnia kell Oroszország kormányzását.

Ez az érték, amely tavaly 51 százalék volt, 67 százalékkal 2017 augusztusában érte el a csúcsát.

    
A Levada-központ korábbi felmérései értelmében 2012 októberében a válaszadók 40, 2013-ban pedig 45 százaléka nem akarta, hogy a jelenlegi orosz vezető 2024 után is hatalmon maradjon. Putyint tavaly negyedszer választották elnökké. Ezzel másodszor duplázott az államfői tisztségben, miután 2008 és 2012 között miniszterelnök volt.
    

A mostani felmérés szerint a megkérdezettek 43 százaléka elismerte, hogy megbízik Putyinban, mert nem lát mást, akivel ezt megtehetné. Ez a legmagasabb mért érték 2001 júliusa óta. Lev Gudkov, a Levada vezetője a Vedomosztyinak elmondta, hogy a nyugdíjkorhatár emelésének tavalyi bejelentése után megingott a Putyin iránti bizalom, amely azonban továbbra is erősen támaszkodik a látható alternatíva hiányára. Annak ellenére is, hogy az elnökkel szemben táplált ellenérzés foka megközelíti a 2011 és 2013 közötti szintet.
    

A független elemzőközpont július 25-én közölt adatai szerint az oroszok 68 százaléka helyesli a jelenlegi államfő tevékenységét. A miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev esetében a támogatók aránya ennek csak a fele volt. A most ismertetett felmérést a Levada július 17. és 24. között végezte el Oroszország 50 régiójában, egy 1605 fős reprezentatív mintán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com