Felmérés: csökkenőben van a román jobboldal népszerűsége, erősödik a baloldal

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Először csökkent a Klaus Iohannis államfőt támogató, tavaly novemberben kormányra került jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatottsága az utóbbi egy évben, a tavaly ősz óta ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) megítélése pedig először javult számottevően a tavalyi európai parlamenti választások óta - állapította meg a Hotnews.ro hírportál hétfőn, az IMAS közvélemény-kutató intézet friss felmérését ismertetve.Az őszi kormányváltás és Klaus Iohannis államfő novemberi újraválasztása óta látványosan megerősödött PNL most az érvényes voksok 40,7 százalékát szerezné meg. Ez csaknem 7 százalékpontos visszaesés az egy hónappal korábbi méréshez képest, amikor úgy tűnt: a PNL-nek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatása is elegendő lenne a kormánytöbbséghez, ha most rendeznének parlamenti választást.

    
A legutóbbi felméréshez képest a magát szintén jobbközép alakulatként meghatározó, korrupcióellenes szólamokat hangoztató Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) két és fél százalékot rontott, és most a voksok 10 százalékára számíthat. A baloldalon ezzel szemben öt százalékponttal, 25,8 százalékra emelkedett az immár ellenzéki PSD támogatottsága és a - hónapok óta a választási küszöb alatt mért - volt koalíciós partnerük, a Calin Popescu Tariceanu vezette balliberális ALDE támogatottsága is több mint egy százalékponttal, 4,3 százalékra emelkedett.
    

A Victor Ponta volt kormányfő vezette baloldali Pro Romania, amelynek meghatározó szerepe volt az őszi kormányváltásban, de a PSD ellenzékbe kerülése óta népszerűsége megfeleződött, szintén csaknem egy ponttal, 4,6 százalékra erősödött. Az RMDSZ-t most 4,4 százalékon, tehát az ötszázalékos parlamenti küszöb alatt mérték. A regionális pártok képviselethez jutását azonban egy alternatív küszöb is segíti Romániában: azok a politikai alakulatok, amelyek legalább négy megyében megszerzik a voksok legalább 20 százalékát, akkor is részt vesznek a mandátumok szavazatarányos elosztásában, ha országosan nem érték el az 5 százalékot.
    

A választói preferenciák balratolódása egybeesett a kormányválsággal, amelyet éppen a PNL provokált ki annak érdekében, hogy az év végén esedékes választások előrehozásával mielőbb mandátumokra váltsa rekordmagas népszerűségét. A mostani közvélemény-kutatás adatsorát február 11. és 28. között vették fel, abban az időszakban, amikor az alkotmánybíróság kimondta: Klaus Iohannis államfő nem adhatott volna a parlament által frissen megbuktatott Ludovic Orbannak újabb kormányalakítási megbízást, csak azért, hogy - két meghiúsult kormányalakítási kísérlet után - jogalapot teremtsen magának a parlament feloszlatásához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com