Felmondta a koalíciós szerződést a Szlovák Nemzeti Párt elnöke (2. rész)

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn - jelentette az SNS sajtóosztályának közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A politológus véleménye szerint az SNS mostani lépésével nem előrehozott választások kikényszerítését célozza.Andrej Danko, az SNS elnöke, aki a pozsonyi törvényhozás házelnöke is egyben, döntését azzal indokolta, hogy elkerülhetetlenné vált a koalíción belüli kapcsolatok újratárgyalása, és újra kell fogalmazni a kormány - a jövő évi költségvetésben tükröződő - prioritásait, amire szerinte a koalíciós pártok egymással szembeni bizalmának megújítása miatt van szükség.

"A jó szociális-gazdasági helyzet 2017-ben azt mutatja, hogy új kihívásokra és prioritásokra kell összpontosítani, s ezeket meg kell jelentetni a koalíciós szerződésben és a kormány új programjában is.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ha az állam gazdasága jól működik, azt a lakosság is meg éreznie" - szögezte le Andrej Danko, a meglepetésként ható döntést indokolva.
    

Az SNS elnökének bejelentésére a vezető kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) egyelőre érdemben nem reagált, csak annyit közöltek, hogy a kialakult helyzettel a párt legfőbb vezetése fog foglalkozni. A hármas koalíció legkisebb pártja, a Bugár Béla vezette Most-Híd az MTI-nek eljutatott sajtóközleményében meglepetésként értékelte Danko döntését, amely szerinte azért is érthetetlen, mivel a kormánykoalíció működése "eredményesnek mondható", az új prioritások beépítését pedig a jelenlegi koalíciós szerződés is lehetővé teszi.
    

A pozsonyi törvényhozás két nagyobb ellenzéki ereje, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve a leginkább populistaként jellemezhető Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) Danko döntésére hasonló szellemben reagáltak, azt állítva, hogy a lépés csupán az SNS jelöltje által vezetett oktatásügyi tárca körül kialakult botrány elkendőzésére szolgál, illetve a koalíciós partnerek zsarolásának az eszköze.
   

A döntésről a felvidéki magyar párt, a parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártja (MKP) az MTI-nek küldött közleményében úgy vélekedett: a koalíciós szerződés felmondása rávilágított, hogy a kényszer szülte koalíciót kezdetektől kizárólag az egyéni és lobbiérdekek tartották össze, s most majd kiderül, hogy egy "újratárgyalás" után folytatódhat-e az osztogatás-fosztogatás vagy előrehozott választások következnek-e.
    

Bár a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártját az utóbbi hetekben sorozatosan támadta az ellenzék, elsősorban az oktatási tárcával összefüggésbe hozott, uniós támogatások kapcsán kirobbant pénzügyi botrány miatt, pozsonyi megfigyelők nem tartják valószínűnek, hogy Danko bejelentése a kormánykoalíció széteséséhez vezetne.
   

Hasonlóképpen látja a helyzetet Ján Baránek, a TASR által megszólaltatott politológus is, aki szerint bár az SNS kockázatos játékba bocsátkozott, a párt vezetésének vélhetően nem egy előrehozott választás kikényszerítése a célja, hanem csak az, hogy átértékeltesse a koalíciós szerződésben lefektetett megállapodásokat.
    

"Ez sikerülhet, de nem muszáj, hogy sikerüljön nekik" - vélekedett Baránek, aki szerint a koalíciós szerződés sikeres újratárgyalása, illetve a kabinet újjáalakítása mellett az is a "pakliban van", hogy a jelenlegi kormánypartnerek az SNS nélkül, annak külső támogatásával kormányozzanak tovább, de teljesen az előrehozott választások forgatókönyvét sem lehet kizárni, mivel - mint mondta - Robert Fico reakciója nem látható előre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com