Felszámolták a világ legnagyobb illegális online piacterét

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Felszámolták a világ legnagyobb forgalmú illegális online piacterét, az orosz nyelvű Hydra Marketet - közölte kedden a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).A BKA és az internetes bűnözés elleni fellépést összehangoló ügyészi hivatal (ZIT) több amerikai hatóság közreműködésével 2021 augusztusa óta nyomozott, és kedden Németországban lefoglalták a Hydra Marketet működtető szerverinfrastruktúrát. Ezzel bezárták az illegális platformot. A művelettel összefüggésben lefoglaltak mintegy 23 millió eurónak (8,6 milliárd forint) megfelelő bitcoint is.
   

A orosz nyelvű piactér legalább 2015 óta működött az úgynevezett darkneten, az internet egy főleg bűnözők által használt részén. Leginkább kábítószerrel kereskedtek rajta, de kínáltak egyebek mellett lopott adatokat és hamisított dokumentumokat is. A platformon hozzávetőleg 17 millió ügyfélszámlát és több mint 19 ezer eladói fiókot regisztráltak. Az egyelőre ismeretlen üzemeltetőket és adminisztrátorokat a többi között pénzmosással és kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják.
    

A BKA és a ZIT becslései szerint a Hydra Market a világ legnagyobb forgalmú illegális piactere volt. Csak 2020-ban 1,23 milliárd euró értékben kereskedtek rajta. A nyomozás igen összetett volt - emelték ki a közleményben, kifejtve, hogy a legnagyobb kihívások között volt egy Bitcoin Bank Mixer elnevezésű megoldás, amellyel a kriptovalutákkal végzett digitális pénzügyi tranzakciókat álcázták a bűnözők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com