Feltehetően elaludt a sofőr a külföldi egyetemistákat sújtó spanyolországi buszbalesetnél (2. rész)

A nyomozás elsődleges adatai szerint a sofőr elaludhatott a volánnál, emiatt következhetett be vasárnap hajnalban az északkelet-spanyolországi Tarragona közelében az a súlyos buszbaleset, amelyben 13 külföldi egyetemista vesztette életét, és 44-en megsérültek, köztük egy magyar diák is könnyebben - jelentette a spanyol sajtó hétfőn.

A diákcsoport 5 buszból álló konvoja Valenciából Barcelonába tartott, a négy barcelonai egyetemen Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatókkal, miután előző este részt vettek a Fallas elnevezésű, hagyományos tűzijátékünnepen.

1buszbaleset1

Az AP7-es autópályán reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a jármű előbb az autópálya jobb, majd bal szélére sodródott, áttörte a szemközti sztrádaszakaszt elválasztó szalagkorlátot, és az oldalára borult. Ezután egy személyautó frontálisan belerohant.

A gépkocsi két utasa megsérült.

"Sajnálom, elaludtam" - a La Razón című napilap szerint ezt ismételgette a buszvezető a baleset helyszínére kiérkező mentősöknek.

A rendőri őrizetbe vett férfi, akiről annyi tudható, hogy 17 éve dolgozik sofőrként az autóbuszokat üzemeltető cégnél, és eddig balesetmentesen vezetett, hétfő délelőtt tett volna tanúvallomást, azonban rosszul lett, és kórházba került. A tragédia helyszínén a sofőrön végzett vérvizsgálat és drogteszt is negatív volt.

Az El País című napilapnak nyilatkozó, a buszon utazó 23 éves holland diák úgy emlékszik, hogy a jármű az ütközés előtt már nem egyenesen, hanem cikkcakkban haladt. Mivel a baleset kora reggel történt, a fiatalok többsége aludt az utazás alatt.

Jordi Jané katalán belügyi illetékes az Antenna3 televíziós csatorna reggeli műsorában elmondta: 6 ország diákjai vesztették életüket, 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány. A legfiatalabb áldozat 19 éves, a legidősebb 25. Azonosításuk azonban még nem zárult le - tette hozzá.

A lapok szerint a hatóságok munkáját az is nehezítette, hogy a kétnapos valenciai kirándulás alatt a diákok közül sokan nem végig ugyanazon a helyen ültek, hanem cseréltek más buszokon ülő társaikkal, így valójában pontosan senki sem tudta, hogy a konvoj 5 busza közül melyik utas melyiken utazott, amikor a baleset bekövetkezett. Ráadásul voltak olyanok is a csoportban, akik úgy döntöttek, hogy maradnak Valenciában, és nem utaznak vissza a többiekkel Barcelonába.

A baleset 23 sérültje került kórházba, kilencen súlyos sérüléseket szenvedtek, hármuk állapota kritikus. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a buszon egy 24 éves magyar hallgató is volt, akinek mindkét keze eltört. A magyar diák a barcelonai magyar főkonzulátus munkatársának azt mondta, hogy a kórházban megkapja a szükséges ellátást, családja pedig hamarosan kiutazik hozzá, így egyelőre nem kért segítséget.

Azokat, akik nem szorultak kórházi ápolásra, egy hotelben helyezték el a baleset helyszínéhez legközelebbi városban, Tortosában. Itt pszichológusok várták őket, hogy segítsenek nekik túljutni az első sokkon, a rendőrök pedig felvették a vallomásukat. Több diákért még az este megérkeztek a szüleik külföldről.

Katalóniában kétnapos gyászt rendeltek el a tragédia miatt. Az Universitat de Barcelona főépületének aulájában pedig már az este kegyeleti helyet rendeztek be, ahol bárki kifejezheti az együttérzését. Már az este rengetegen érkeztek megrendülten, nemcsak tanulók, az egyetemek és a város elöljárói, hanem helyi lakosok is, és virágokat, mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékére. Délben ötperces néma főhajtással emlékeznek rájuk.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com