Felülemelkedett Kínában a Samsung az Apple-ön

Köztudott, hogy globális viszonylatban az Apple termékei a legkeresettebb, mondhatni legdivatosabb darabok, amelyeknek köszönhetően a cég nem csak korunk egyik legnagyobb tőkével rendelkező, hanem technológiai szinten is az egyik legdinamikusabban fejlődő óriásvállalata lett.

Az élet nem minden esetben édes az „alma” számára sem, akadnak ugyanis olyan régiók – méghozzá nem is csekély piaccal – ahol nem tudta hosszabb távon is érvényesíteni akaratát az Apple.

Ilyen például a világ leggyorsabban növekvő piaca, avagy Kína, ahol a legfrissebb elemzések szerint bukásra áll okostelefonjaival a cég. A Gartner piackutató legutóbbi felméréseiből ugyanis megtudtuk, hogy a múlt év végére ugyan az Apple piacvezetővé vált globális viszonylatban, Kínában azonban a Samsungnak sikerültt túltennie az Apple sikerein, a koreai cég eladásai ugyanis látványosan megnövekedtek az elmúlt hetekben és hónapokban, amelynek köszönhetően – kizárólag Kínára értendően – az amerikai óriásvállalat piaci részesedése 7,5, míg a Samsungé 24,3 százalékos volt.

Az elemzők elsődlegesen azért tartják sikertelennek Kínában az Apple-t, mert nem szerződött le az összes mobilszolgáltatóval. Az ottani piacon megtalálható három szolgáltató közül ugyanis csak a második legnagyobb forgalmazhatta az iPhone-t. Ugyan a közelmúltban az Apple leszerződött a legkisebb szolgáltatóval is, de a legnagyobb falat továbbra is hátravan, hiszen a két céggel együtt is csak a piac harmadát tudja lefedni az Apple.

A legfrissebb számítások szerint a kínai mobiltelefont használók száma hamarosan eléri majd az egymilliárd főt, aminek az Apple csak egy kis részét tudja megfogni és megközelítőleg 655 millió ügyfélről mondd le azzal, hogy nem szerződik az ország legnagyobb szolgáltatójával, avagy a China Mobillal, amiért azok nem szabvány 3G hálózatot biztosítanak felhasználóiknak.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com