Fennakadások nélkül tart a voksolás, nagyobb lehet a részvétel a vártnál

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Komoly fennakadás nélkül folyt szombaton a parlamenti választás Szlovákiában, kora délutánig a választói részvétel is jelentősnek mutatkozott.voteBár a szlovák szabályozás a részvételről szóló részeredmények közlését nem teszi lehetővé, médiajelentések és helyi megfigyelők szerint az ország legtöbb régiójában a négy évvel ezelőttinél magasabbnak mutatkozott az érdeklődés. Ez arra utal, hogy a voksoláson nagyobb lehet a részvételi arány az előzetes felmérésekben jelzett 50-55 százaléknál, de akár a 2012-es előrehozott parlamenti választások 59 százalékos arányánál is.

A Központi Választási Bizottság (ÚVO) kora délutánig mindössze néhány bejelentést kapott, többnyire a kampánycsend megsértésének gyanúja miatt, illetve az észak-szlovákiai námesztói (Námestovo) járásban lévő Babín településről azért, mert az egyik választópolgár el akarta lopni a szavazatgyűjtő urnát.

Délelőtt szinte az összes nagyobb politikai párt vezetői leadták szavazatukat, és közülük többen részvételre buzdítottak. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Alsószeliben voksolt. Újságíróknak nyilatkozva azt mondta: jó érzése van, úgy látja, hogy nagyobb lehet a részvételi arány, mint négy éve.

Bugár Béla, a Most-Híd vegyespárt elnöke Somorján adta le szavazatát. Kijelentette: az az érzése, hogy az emberek választani akarnak. Robert Fico kormányfő Pozsonyban voksolt, és úgy fogalmazott, hogy a parlamenti választáson nem csupán képviselőikről, hanem "az egész ország karakteréről" döntenek a választók. Hozzátette: bármilyen eredményt el fog fogadni.

A szavazás este tíz óráig tart, a szavazóhelyiségek bezárása után elsőként az urnáktól távozó választók körében készített exit poll felmérések eredményeit teszik közzé. A választás rész- és végeredményeit egyaránt a www.volbysr.sk honlapon hozzák nyilvánosságra. Az első adatok már 40 perccel az urnabontás után megjelenhetnek, de érdemi részeredmények csak éjfél előtt, nem hivatalos végeredmények pedig a hajnali órákban várhatók. A hivatalos végeredményeket vasárnap jelenti be az ÚVO.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com