Fiala: Ukrajna kérdésében eltér egymástól a visegrádiak véleménye

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Nyilvánvaló, hogy elsősorban az ukrajnai háború kérdésében eltér egymástól Magyarország és a Visegrádi Csoport (V4) másik három országának (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) véleménye - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök csütörtökön reggel Prágában, mielőtt Kassára utazott a V4 kormányfőinek találkozójára."Beszélni fogunk erről a magyar kormányfővel" - mondta Petr Fiala a prágai katonai repülőtéren újságíróknak. "A kassai találkozó programjában elegendő időt különítettek el a négy kormányfő nyolcszemközti megbeszéléseire, ami lehetőséget ad a problémák nagyon nyílt megvitatására" - fejtette ki.
    

"Nem kívánom titkolni, hogy a V4-ek csoportja nem a legjobb időszakát éli" - nyilatkozott Petr Fiala. Emlékeztetett: a múltban azonban a V4 számos esetben sikeresen védte a régió érdekeit, most ennek a közös munkának a továbbvitelére van szükség, s ennek érdekében "mindent meg kell tenni". A cseh kormányfő rámutatott, hogy a kassai csúcstalálkozó egyik kiemelt témáját az illegális migráció elleni védelem témája alkotja. Úgy vélte, hogy ezen a téren a magyar-szerb határ védelme a legfontosabb.


Megismételte korábbi bejelentését, miszerint Csehország az új évtől kezdve kész további katonákat küldeni Magyarországra és ezzel megerősíteni az ottani határok védelmét. A kassai csúcstalálkozó - írta a CTK hírügynökség - a négy visegrádi ország miniszterelnökeinek első találkozója lesz július óta, amikor a csoport soros egyéves ügyvezető elnökségét Szlovákia vette át. Ezt követően Csehország lesz a csoport elnöke.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com