Fico: a világ más, mint ahogy a média mutatja

"Mindnyájunknak hallgatnunk kell az emberekre, ez az igazság az Egyesült Államokban is megmutatkozott" - idézte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Robert Fico szavait. A szlovák miniszterelnök kijelentette: gratulál az újonnan megválasztott amerikai elnöknek, és Szlovákia kormányfőjeként teljes mértékben elfogadja az Egyesült Államok polgárainak választását.

"Az Egyesült Államok fontos partnere és szövetségese Szlovákiának és az Európai Uniónak, fontosnak tartom, hogy ez a jövőben is így marad" - reagált az új amerikai elnök megválasztására Andrej Kiska szlovák államfő, aki ugyancsak gratulált Donald Trumpnak a választáson aratott győzelméhez.



Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter az amerikai elnökválasztás eredményéről a Sita szlovák kereskedelmi hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett: Donald Trump az eddigi amerikai bel- és külpolitikát tekintve nem a "folytonosság elnöke" lesz, ugyanakkor még kérdéses, hogy "hol találja meg a helyét" az amerikai politikai valóság és a kampányában elhangzott nyilatkozatai között. Hozzátette: nem kell különösebben dramatizálni és felfújni a kampánybeszédeket.

A Washington és Moszkva jövőbeli viszonyát firtató kérdésre Miroslav Lajcák azt mondta: feltételezi, hogy az új amerikai elnök inkább pragmatikusan, mintsem ideológiák mentén tekint majd ezekre a kapcsolatokra.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com