Fico: Trump olyan változás, ami jó lehet

Ha Donald Trump teljesíti a választási kampánya során tett ígéreteit, akkor az amerikai elnök posztján bekövetkezett változás pozitív lehet - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök Donald Trump amerikai elnök beiktatása után a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva. A szlovák kormányfő nyilatkozatában beszélt Washington és Moszkva kapcsolatának jövőbeli alakulásáról is. Kijelentette: azt szeretné, ha Trump elképzelései a jó amerikai-orosz kapcsolatokról valóra válnának. "Ha a nagyhatalmak között egyensúly van, a világban nagyobb a stabilitás" - mondta Fico. Hozzátette: figyelemmel kíséri, hogy valósággá válnak-e azok a kijelentések, amelyek az Egyesült Államok kisebb szerepvállalását és katonai jelenlétének csökkentését helyezték kilátásba.

"Ha erre sor kerül, ki kell mondanunk, mit fogunk csinálni, hogy például létrehozunk-e egy saját hadsereget. Egyszerűen reagálnunk kell majd" - mondta Fico. A szlovák kormányfő szólt - az általa korábban már több alkalommal és ezúttal is értelmetlennek minősített - Oroszország elleni szankciókról. Azt mondta: nagyon kíváncsi, hogy mit fog tenni az Európai Unió, ha Trump úgy dönt, megszünteti az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket.

"Akkor majd kiderül, hogy mi itt az EU-ban mennyire vagyunk vagy éppen nem vagyunk az Egyesült Államok küldöncei" - fogalmazott Robert Fico, utalva arra, hogy az Egyesült Államok az EU-t és az általa Oroszországgal szemben fenntartott szankciókat csupán egyfajta érdekérvényesítési eszközöknek tekintheti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com