Figyelik a mikroszeizmikus aktivitást, csökkent a Kis-Küküllő sótartalma

Figyelik a mikroszeizmikus aktivitást a vízzel elárasztott parajdi sóbányánál, és a kapott adatok függvényében hetekbe-hónapokba is beletelhet, míg hazatérhetnek az otthonaikból kitelepített helyiek - közölte kedden a helyszínen Raed Arafat belügyi államtitkár.Az országos katasztrófavédelmi hatóság (IGSU) vezetője az Agerpres román hírügynökség jelentése szerint úgy nyilatkozott, hogy a mikroszeizmikus aktivitást mérő, két különböző típusú szenzorokat vasárnap kezdi felszerelni a bányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom).

Mint közölte, a külföldi szakértők szerint két-három hónapba is telhet, amíg az állandó mérések révén sikerül feltérképezni a helyzetet. A műszeres mérésekkel a további beomlásokat és a víz alá került bánya mélyén zajló jelenségek dinamikáját tartják megfigyelés alatt, a kockázatok pontos felmérése, valós idejű észlelése érdekében.

Csak miután kaptak egy pontos képet, térhet haza az otthonából kitelepített 27 állandó lakó, illetve válik látogathatóvá a többi érintett hétvégi ház. Az államtitkár szerint a szenzorok révén időben értesülnek majd a bányában bekövetkező változásokról, és szükség esetén elrendelhetnek újabb kitelepítést. Közölte, hogy a veszélyeztetett területet nem terjesztik ki, és újabb kitelepítések sem lesznek egyelőre.

Raed Arafat elmondta, hogy az EU polgári védelmi mechanizmusának aktiválása nyomán Romániába érkezett külföldi szakértők kedden elhagyják Parajdot, de továbbra is állandó kapcsolatban lesznek a román illetékesekkel. A külföldi szakemberek egy újfajta, modern technológián alapuló módszert javasoltak a Korond-patak medrének szigetelésére.

Továbbá két gát építését is elrendelték a patak felső szakaszán, melyek a víz sebességét hivatottak csökkenteni. A hétvégén megépített gátak a veszélyeztetett terület süllyedésének késleltetését és a folyóvizekbe jutó sótartalom csökkentését is szolgálják.

A Maros megyei prefektúra kedden arról tájékoztatott, hogy csökkent a Kis-Küküllő vízének sótartalma - a folyóba a Korond-patak szállítja a bánya sós vizét -, így azon a 16 településen, ahol egy hete ihatatlanná vált a vezetékes víz, most már alkalmassá vált az állatok itatására.

Emberi fogyasztásra továbbra sem ajánlják, a lakosságnak - 39 ezer embernek - 48 ivóvízosztó pontot működtetnek. Eddig az állami tartalékalapból 338 ezer liter, míg a marosvásárhelyi vízszolgáltatótól 218 ezer liter ivóvizet osztottak ki, és további 67 ezer liter vizet biztosítottak az állatok itatásához - írták.

A Maros megyei egészségügyi igazgatóság a kutak és források vizét is vizsgálja. Az állami tulajdonban lévő Salrom működtette parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize.

Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is.

A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com