Figyelmeztetés a civilizáció megóvására!

Pauline Hanson alkotmánymódosítást akar az iszlám betiltását illetően. Elöljáróban annyit, hogy az Európai Unióval szemben Ausztrália remekül meg tudja védeni az illegális bevándorlóktól kontinensnyi országát.

Ennek ellenére az angolszász országot folyamatosan ostromolják az illegális bevándorlók a tengereken keresztül.

Ausztrália parti őrsége folyamatosan végzi munkáját.



A migráns hajók ausztráliai kikötésének szorgalmasan elejét veszik, ugyanis bekerítik azokat, ellátják őket pénzzel, elegendő élelmiszerrel és vízzel, majd visszairányítják őket azokra a szigetekre, ahonnan jöttek. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nincs muszlim Ausztráliában. Csupán azt, hogy akik vannak, problémát okoznak az Ausztráloknak. 





Pauline Hanson és pártja a jobboldali One Nation az Ausztrál szenátus képviselője népszavazást szeretne tartani, hogy az iszlámot be lehessen tiltani.

Indoklásuk az, hogy az iszlám nem vallás, hanem politikai ideológia, amely a későbbiekben romba döntheti a nyugati civilizációt. A szenátusban kisebbségként lévő párt kijelentése egy jel, hogy miként lehetne megóvni a nyugati civilizációt? Talán egyszer minden ország erre az elhatározásra jut.




Forrás: dailymail.co.uk, Fb, Dzsihádfigyelő

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com