Finn elnök: a következő lépés Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin találkozója

Az ukrajnai békefolyamatban a következő lépésként a Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti találkozónak kell megtörténnie - jelentette ki Alexander Stubb finn elnök szerdán egy amerikai hírtelevíziónak adott interjúban.A finn államfő a Fox Newsnak a helyzetet értékelve azt mondta, hogy a Donald Trump amerikai elnök által kedden megütött élesebb hangnem Oroszországgal szemben változtathat az események menetén. Úgy vélte, hogy Oroszország inkább ért az erő nyelvén, valamint kifejtette, hogy az elmúlt napok eseményeiben része van annak a felismerésnek is, hogy Oroszország gazdasági nehézségekkel szembesül. Ennek része a magas infláció és a magas kamatok, valamint az a kényszerhelyzet, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a védelmi kiadásait vagy adóemelés, vagy a szociális kiadások lefaragása árán tudja megtenni, és ez választás elé állítja - fejtette ki a skandináv politikus.

Alexander Stubb azt is elmondta, hogy a jelenlegi amerikai adminisztráció nyolc hónap alatt többet haladt előre az ukrajnai békefolyamatot illetően, mint az azt megelőző három évben, és megjegyezte, hogy Donald Trump változatlanul folyamatosan dolgozik ezen.

"A békeközvetítés fokozatos, és türelmesnek kell lenni, időként pedig keményen az asztalra kell csapni" - fogalmazott a finn elnök, aki szerint az ukrajnai békefolyamatban a "két lépés előre, egy lépés hátra" tempót érzékeli.

A finn védelempolitikáról közölte: meg kell erősíteni az ország védelmét, és szerinte elrettentő erőt kell felépíteni Oroszországgal szemben, valamint rámutatott, hogy Finnország hadserege Európában a legnagyobbak közé tartozik, Törökország, Ukrajna és Lengyelország mellett. A finn elnök az ENSZ-közgyűlés kiemelt politikai hetének plenáris vitájára érkezett az Egyesült Államokba, a világszervezet székhelyének helyet adó New Yorkba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com