Fokozott rendőri készültséggel várják Izraelben a pészahot

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Fokozott rendőri készültséget rendeltek el és teljesen lezárták Ciszjordániát és a Gázai övezetet az izraeli biztonsági szervek a péntek este kezdődő, nyolc napig tartó zsidó húsvét, a pészah ünnepére.kepek_jeruzsalem_1225809839Jeruzsálem óvárosában több ezer rendőr felügyeli péntek reggel óta a nyugalmat, mert egyrészt palesztin merényletektől, másrészt az izraeli szélsőségesek rendbontásától tartanak. A rendőrség reggel kihallgatásra vitt két zsidó fiatalt, akik kecskékkel a Bibliában szereplő pészahi állatáldozat végrehajtására készültek a Mecsetek terénél, ahol az ókorban a zsidók szentélye állt - jelentette pénteken a helyi közszolgálati rádió.

A Jordániával megkötött egyezmény szerint zsidók látogathatják ugyan a muzulmán és a zsidó vallás számára is szent helyet, de ott a zsidók nem végezhetnek vallási szertartásokat. A rendőrség két szélsőséges vallásos jobboldali aktivista ellen távoltartási parancsot adott ki, ők megelőző intézkedésként nem léphetnek Jeruzsálem területére az ünnep végéig.

Más évekhez hasonlóan az izraeli hadsereg idén is általános zárlatot rendelt el a pészah idejére a palesztin területeken: Ciszjordánia és a Gázai övezet átkelőhelyei is zárva lesznek jövő szombat estig.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com