Folytatódik az esküdtek kiválasztása a Donald Trump elleni New York-i büntetőeljárásban

Náray Balázs, az MTI tudósítója jelenti: New Yorkban második napjába lép kedden Donald Trump volt amerikai elnök büntetőperének tárgyalása, folytatódik az esküdtek kiválasztásának folyamata.A hétfői nyitónapon csaknem 100 beidézett lehetséges esküdtet hallgatott meg a bíró azzal a céllal, hogy olyan személyek kerüljenek a 12 tagú esküdtszékbe, akik lehetőleg mentesek az elfogultságtól, és csak a bíróságon elhangzottak alapján döntenek bűnösség vagy ártatlanság kérdésében. Közülük mintegy 50 ember elismerte, hogy nem tudna méltányos és pártatlan ítéletet mondani a perben, őket a bíró hazaküldte.
    

Donald Trump az első tárgyalási napon adott nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy véleménye szerint "nincs ügy", és az egész bűnvád mögött a demokraták állnak, ami részükről a választásokba való politikai beavatkozás, mert gátolja őt abban, hogy elnökválasztási kampányát folytathassa. A közösségi médiában közzétett üzenetében azt írta, hogy a per mögött legfőbb politikai ellenfele, Joe Biden hivatalban lévő elnök, demokrata jelölt áll.
    

Donald Trump emellett azt vetette az ügyet tárgyaló bíró, Juan Merchan szemére, hogy eddig nem engedélyezte számára, hogy májusban távol maradhasson a tárgyalástól legkisebb fia, Barron középiskolai ballagása miatt. New Yorkban Alvin Bragg, a demokrata párt színeiben megválasztott kerületi ügyész emelt vádat Donald Trump ellen egy évvel ezelőtt. A vád szerint a volt elnök törvénybe ütköző módon kampányköltségként tüntetett fel még 2016-os választási kampánya idején egy nagyobb összegű kifizetést, amelyet többek között egy korábbi felnőttfilmes színésznőnek szántak annak fejében, hogy ne beszéljen a nyilvánosság előtt arról, hogy a 2000-es évek elején ismerte az akkor üzletemberként tevékenykedő Donald Trumpot.
    

A vádiratban 34-rendbeli bűncselekmény szerepel, ami súlyos börtönnel büntethető. A védelem szerint az elkövetett cselekedet legfeljebb kisebb súlyú törvénysértésnek lenne minősíthető, de álláspontjuk szerint az ügy nem is kerülhetett volna bírósági szakaszba, mert az alapja elévült. A per tárgyalása hétfőn azután indulhatott meg, hogy a New York-i fellebbviteli bíróság a múlt héten elutasította a halasztásra vonatkozó kérelmet, amelyet Donald Trump jogi képviselői nyújtottak be.
    

A tárgyalás várhatóan több hétig tart, akár 8 héten keresztül, és elsőfokú ítélet követi. A volt elnök ellen összesen négy ügyben indult bűnvádi eljárás, kettő szövetségi állami hatáskörben, kettő pedig szövetségi vádemelésként.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com