Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.A választások első napján körzetenként átlagban a bejegyzett választók mintegy 40-45 százaléka járult az urnákhoz, ami magasabb arány mint a legutóbbi, 2013-as választások első napján.

Szombaton a részvétel már többnyire 10-20 százalék között szokott mozogni.

  
A parlamenti alsóház 200 képviselői mandátumáért 31 párt és mozgalom több mint 7500 jelöltje verseng. A bejutási küszöb öt százalék. A megmérettetés nagy esélyese a jobbközép ANO mozgalom, amelynek elnöke Andrej Babis pénteken délután a Prága melletti Pruhonicében adta le szavazatát. A választások kezdete előtt a politikus mintegy fél órára a magyar fogadáson is megjelent, amelyet Boros Miklós prágai magyar nagykövet adott az 1956-os nemzeti ünnep alkalmából.
    

Babis szavazata leadása után ismételten felszólította híveit: minél nagyobb számban járuljanak az urnákhoz, hogy az ANO mozgalom ne legyen megkerülhető a kormányalakításkor. Andrej Babis nem titkolja, hogy kormányfő szeretne lenni. A prágai sajtó szerint várhatóan nehéz lesz a kormányalakítás, mert a nagyobb pártok többsége a választási kampány során azt hangoztatta nem kíván együttműködni Babissal, aki ellen az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanújával büntetőeljárás folyik.
    
Milos Zeman államfő miután pénteken délután Prágában leadta szavazatát, és megerősítette: kormányalakítással mindenképpen a választások győztesét bízza meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com