Főrégészt végzett ki az Iszlám Állam

Római kori emlékek feltárásával és restaurálásával foglalkozott az elmúlt 50 évben Khaled Aszaad.Khaled AszaadAz Iszlám Államhoz nem köthető közösségi oldalon jelent meg az a fotó, amely a 82 éves Khaled Aszaad lefejezett holttestét ábrázolta. A főrégésszel azért végeztek a terroristák, mert a férfi az elmúlt 50 évben római kori emlékek feltárásával és restaurálásával foglalkozott.

Az Iszlám Állam elmondta, hogy azért ölték meg Khaled Aszaadot, mert „bálványokra”, azaz iszlám előtti műalkotásokra felügyelt, valamint hitetlenek konferenciáján képviselte Szíriát, ráadásul kapcsolatban állt a damaszkuszi kormánnyal, miután a terroristák elfoglalták Palmürát.A főrégész családja szerint már legalább egy hónapja, hogy az Iszlám Állam elfogta a férfit, akitől meg akarták tudni, hogy hol őrzik az ókori város kincseit, de Khaled Aszaad nem mondott nekik semmit. Miután a terroristák számára világossá vált, hogy semmit sem tudnak kiszedni a főrégészből, kivégezték az előtt, a múzeum előtt, amelyet a hatvanas évek eleje óta vezetett.

A nemzetközileg elismert Khaled Aszaad több cikket publikált Palmüráról, amely fontos kereskedelmi központ volt a Selyemúton, és máig az egyik leghíresebb ókori romváros. Az Iszlám Állam azonban nem tiszteli a műemlékeket, emiatt Palmüra kincsei közül is sokat megrongáltak.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com