Francia sajtó: Macron politikai nagyágyúk nélküli szakértői kormányt nevezett ki

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A francia lapok csütörtöki szerkesztőségi írásaikban úgy vélték, hogy az előző este kinevezett új francia kormányt a szakértelem és a megújulás határozza meg politikai nagyágyúk részvétele nélkül, miután Emmanuel Macron államfő nyugalmat akar és egyedül szeretne irányítani.A fővárosi Le Parisien szerint "a kormány sokkal inkább szakértői, mintsem politikai csapat, amelyet a szakértelem és a megújulás határoz meg". A lap úgy véli, hogy az államfő "elhárítási akciót" hajtott végre, amikor távozásra kényszerítette Francois Bayrou-t, a fiktív európai parlamenti állásokkal megvádolt politikai szövetséges, a centrista Modem elnökét.

A baloldali Libération szerint a Modem három megvádolt nagyágyúját Macron azért küldte el, hogy az ízlése szerinti technokrata kormányt állíthasson össze, azaz a döntés inkább stratégiai, mintsem etikai volt. "A kompetencia elégséges a politikai sikerhez? Mondjuk jobb, mint a hozzá nem értés. Az elnök legalábbis így látja. Kirakott három politikus minisztert, akiket technokratákkal pótolt" - hangsúlyozta Laurent Joffrin főszerkesztő.


A konzervatív Le Figaro szerint azon túl, hogy technokraták érkeztek az új kormányba, valamennyien az államfő lekötelezettjei. A balliberális Le Monde szerint az üzenet világos: Emmanuel Macron nyugalmat akar és egyedül szeretne irányítani. Miután eddig Francois Bayrou egóját kellett fékeznie, az elnök egy olyan második csapatot állított össze, amelytől azt reméli, hogy nem lesz botrányoktól hangos. Ehhez pedig nem engedett olyan politikai nagyágyúkat a tárcák élére, akiknek a véleményszabadsága veszélyes lehet, és akiknek a múltja kockázatokat hordoz magában - vélte a Le Monde.


A továbbra is a jobboldali Edouard Phillipe által vezetett 30 tagú kormányban egy kézen megszámlálhatók az ismert politikusok: Gérard Collomb baloldali belügyminiszter, a jobboldali Bruno Le Maire a gazdasági tárca élén, a szocialista Jean-Yves Le Drian külügyminiszter és a független Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter. A nők és férfiak kiegyenlített aránya és a politikai egyensúly megmaradt a kabinetben, a szakértők mellett a Modem két kevésbé ismert politikusa, valamint az elnöki pártnak, a Köztársaság lendületbennek az első kormányból kifelejtett alapítói is helyet kaptak az új kabinetben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com