Francia vonatbaleset - Hollande: többet kell tenni a hagyományos vonalak karbantartásáért

Franciaországnak ezentúl a hagyományos vasútvonalak karbantartására kell összpontosítania a szuperexpresszek (TGV) előnyben részesítése helyett - mondta vasárnap Francois Hollande francia államfő a két nappal ezelőtti vonatszerencsétlenség kapcsán, amelyben hatan meghaltak és harmincan megsérültek.

"Az első következtetés, amelyet le fogunk vonni, az, hogy az elkövetkező évek fontos beruházásaiban a hagyományos vasúti vonalak fognak előnyt élvezni (a TGV-k helyett)" - hangsúlyozta az elnök a nemzeti ünnep alkalmából adott félórás televíziós interjújában. A köztársasági elnök értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az előző kormányzat idején "mindenhova TGV-vonalakat ígértek", miközben nem volt meg hozzá az anyagi fedezet és eközben a már meglévő hagyományos vasúti vonalak karbantartását elhanyagolták.

francia kormányJean-Marc Ayrault kormányfő a közelmúltban - még a pénteki baleset előtt - jelentette be, hogy Franciaország egyelőre nem fejleszti tovább az Európában példanélküli szuperexpressz-hálózatát, hanem a hagyományos vonalakon közlekedő szerelvények elöregedett vagonjainak lecserélését részesíti előnyben. Az első vizsgálatok szerint egy váltó  meghibásodása okozta azt a balesetet, amelynek során a Párizstól 27 kilométerre délre található Brétigny-sur-Orge település pályaudvarán pénteken kisiklott a fővárosból Limoges városa felé tartó gyorsvonat. Ennek kapcsán az államfő megjegyezte, hogy az még kérdés, hogy karbantartási hiba vagy pedig a váltó egyik alkatrészének elöregedése okozta-e a szerencsétlenséget.

Nicolas Sarkozy előző államfő esetleges politikai visszatérésétől nem tart Hollande, aki szerint "a volt elnök nyugodtan lehet ismét jelölt" a 2017-es elnökválasztáson. A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) megerősödése viszont aggasztja a köztársasági elnököt: "nagyon súlyosnak" tartja Hollande, hogy az FN a francia politikai élet középpontjának tekinti önmagát.

Az interjút megelőzően a köztársasági elnök nyitotta meg a Champs-Elysées-n a hagyományos párizsi katonai díszszemlét, amelynek a sikeres francia katonai beavatkozást követően a NATO-erők keretében Maliban szolgálatot teljesítő afrikai békefenntartó katonák és az Európai Unióhoz két hete csatlakozott Horvátország volt a díszvendége.
A Maliban a szélsőséges iszlamista erők visszaszorítására fél évvel ezelőtt francia segítséggel indított katonai beavatkozás Hollande szavai szerint "győzelem Afrikának és győzelem a terrorizmus ellen". Az elnök szerint ezért Franciaország "büszkeséget kell, hogy érezzen".

"Franciaország az afrikaiakkal együtt megmozdult, Európa támogatott minket, az ENSZ biztosította a kereteket, igen, ez győzelem" - fogalmazott az elnök. Hozzátette: "Engem nem azért üdvözöltek Afrikában, amit tettem, hanem azért, amiről döntöttem. Akik cselekedtek, azok a francia katonák voltak". "Maliban legyőztük a terrorizmust, de még nem győztük le mindenhol - hangsúlyozta Hollande. Jelezte, hogy Franciaország más országokat is segíteni fog, ha felkérik rá, de nem fog "mindenhol háborúzni". Maliban jelenleg még 3200 francia katona teljesít szolgálatot, az elnökválasztás nyugodt körülményeinek biztosítására, amelynek első fordulója július 28-án esedékes.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com