Franciaország befogadja a Líbiából kimenekített első menekülteket

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Franciaország fogadja be az első olyan menekülteket, akiket az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) menekített ki Líbiából Nigerbe - jelentette be hétfőn Pascal Brice, a francia menekült- és hontalanügyi hivatal (OFPRA) vezetője, aki a közelmúltban tért haza Niamey-ből.Az ENSZ-nek köszönhetően a líbiai kaotikus helyzetből sürgősséggel kimenekített emberek november 11-én érkeztek a nigeri fővárosba, ahonnan legkésőbb januárban érkezhetnek meg Franciaországba - erősítette meg a francia belügyminisztérium. Az OFPRA vezetője szerint egy 25 fős csoportról van szó, amelynek tagjai eritreai, etiópiai és szudáni állampolgárok, köztük 15 nő és négy gyerek.

   
A védelemre szoruló emberek listáját az UNHCR állította össze, és ezekből választotta ki a francia hivatal azokat, akik a biztonsági evakuálást követően nagyon gyorsan menekültstátust kaphatnak Franciaországban, ahol először olyan közösségi szállásokra kerülnek, ahol megkapják az alapokat a franciaországi beilleszkedéshez.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A néhány hónapig tartó integrációs programot követően kerülhetnek majd át olyan szálláshelyekre, ahol önállóan élhetnek.
   

"Mindenekelőtt meg kell menteni a valóságos poklot, kínzásokat, erőszakot és gyerekrablásokat átélt embereket" - mondta az OFPRA vezetője. A francia hivatal munkatársai által a múlt hét második felében Niamey-ben meghallgatott menekültek súlyos erőszakon mentek keresztül, szinte valamennyit nőt megerőszakolták Líbiában.
    

Franciaországban nagy visszhangot váltott ki a CNN hírtelevízió egyik riportja, amely szerint migránsokat rabszolgának árvereznek Líbiában. Az afrikai áthelyezési program az elmúlt években a szíriaiakat érintően Törökországban, Libanonban vagy Jordániában megindított programok alapján szerveződik, s az a célja, hogy a menedékkérők szinte azonnal megkapják a menekültstátust Franciaországba érkezésüket követően, miután az eljárást már az afrikai helyszínen megindítják az illetékesek.
    

Az OFPRA munkatársai októberben Csádban indították el a programot, s a két országból 2019 végig folyamatosan helyeznek át menekülteket Franciaországba. A csádi és nigériai táborokból történő átvételre az afrikai és európai országok párizsi csúcstalálkozóján augusztus 28-án tett ígéretet Emmanuel Macron francia elnök.
    

Franciaország mintegy háromezer menekültet vállalt átvenni két év alatt Nigerből és Csádból. A kétéves program összesen tízezer ember érint, a többiek Libanonból és Jordániából érkezhetnek. Az ENSZ adatai szerint Líbiában mintegy 390 ezer migráns várakozik arra, hogy illegális úton Európába juthasson, közülük 7 és 9 ezer közé tehető azok száma, akiket megfosztottak a szabadságuktól. Az első 25 embert zárt gyűjtőtáborokból hozták el az ENSZ munkatársai, akik az ilyen helyek 90 százalékát látogatják.
    

"A látogatások alkalmával segítséget, egészségügyi ellátását ajánlunk, kiválasztjuk a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek járhat menekültstátus, és megkérjük a líbiai hatóságokat, hogy egyesével engedjék őket szabadon" - mondta a Le Monde című napilapnak Roberto Mignone, az UNHCR Tripoliban dolgozó képviselője.


Tavaly 1600, idén eddig 950 embert mentett ki az ENSZ Líbiából, és azt reméli, hogy idén legalább még 2 ezer embert el tudnak szállítani Csádban és Nigerbe. Az OFPRA szerint az a cél, hogy más országok is csatlakozzanak a francia kezdeményezéshez. A niamey-i misszióban megfigyelőként részt vesz Németország, Spanyolország és Olaszország, de eddig egyik uniós ország sem tett hasonló felajánlást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com