Franciaország is párbeszédre kéri a török vezetést az ország politikai erőivel

Németország után Franciaország is arra kérte a török vezetést, hogy kezdeményezzen párbeszédedet a török társadalmat alkotó valamennyi politikai erővel, miután úgy ítéli meg, hogy az elnöki rendszer bevezetését előirányzó alkotmánymódosításról tartott népszavazás szoros eredménye a tervezett reformokkal szembeni megosztottságot tükrözi.A francia elnöki hivatal közleménye szerint Francois Hollande köztársasági elnök jelezte, hogy Franciaország tudomásul veszi az igenek győzelmét a vasárnapi népszavazáson, de "tudomásul veszi annak vitását is és a legnagyobb figyelemmel fogja követni az Európa Tanács és az EBESZ értékeléseit a szavazásról". "A közzétett számok azt mutatják, hogy a török társadalom minden szempontból megosztott a tervezett reformokat illetően" - olvasható a közleményben.


Franciaország számára "az Európa Tanács kertében vállalt értékek és kötelezettségek őszinte és szabad párbeszéd felé kellene vezetniük a török hatóságokat a politikai és társadalmi élet minden szereplőjével" - hangsúlyozta Francois Hollande.  A francia elnök ugyanakkor arra is figyelmezett, hogy a halálbüntetésről tervezett referendum "természetesen szakítást jelentene ezekkel a étékekkel és kötelezettségvállalásokkal".


Az előzetes adatok szerint a vasárnapi referendumon 86 százalékos részvételi arány mellett a szavazók 51,34 százaléka igennel, 48,66 százaléka nemmel voksolt a 18 pontból álló alkotmánymódosításra, amelynek révén megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalapításakor létrejött miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át. A legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vitatja az eredményt.


Recep Tayyip Erdogan elnök vasárnap elmondta, nem minden olyan alkotmánymódosítás lép azonnal érvénybe, amelyekről vasárnap döntöttek a választópolgárok, egyes reformok csak 2019 novemberében lépnek hatályba, de a halálbüntetés visszaállításának ügyét azonnal meg fogja vitatni az ország politikai vezetőivel, és ha szükséges a kérdést népszavazásra bocsáthatják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com