Franciaország további terrortámadásokra számít

Az Amszterdam-Párizs szuperexpressz elleni merénylet bizonyítja, hogy "további támadásokra kell felkészülni és védekeznünk kell" - mondta kedden Francois Hollande francia államfő.

"Továbbra is ki vagyunk téve (a terrorizmusnak) és a pénteki támadás szörnyű vérengzéssel végződhetett volna az utasok, mégpedig az amerikai katonák bátorsága nélkül" - emlékeztetett Hollande a hivatalában tartott nagyköveti értekezleten.

francois hollande

Az Amszterdam és Párizs között, több száz kilométeres sebességgel közlekedő expresszvonaton pénteken Belgium területén történt lövöldözés. A gépkarabéllyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezett 26 éves marokkói támadót, akit a spanyol, a francia, a német és a belga hatóságok is megfigyelés alatt tartottak, amiért kapcsolatban állt a radikális iszlám mozgalommal, az utasok tették ártalmatlanná, akik közül ötnek Becsületrendet adományozott a francia elnök.

"A biztonságunk mindenekelőtt a határainkon belül dől el, ezért született döntés a Sentinelle (Őrszem) hadműveletről", amelynek keretében mintegy 10 ezer katonát rendeltek ki a januári párizsi, 17 áldozatot követelő iszlamista merényletsorozatot követően a rendőrség megerősítésére, de "a határainkon kívül is" - hangsúlyozta az elnök.

Hollande szerint jelenleg "az Iszlám Állam (dzsihadista szervezet) jelenti a legnagyobb veszélyt.

Ez a szervezet hatalmas területet vont az ellenőrzése alá, ahol jelentős, mindenféle kereskedelemről származó bevételekkel bír, a világon mindenhol érdekeltségekkel rendelkezik. Ez a szervezet azért soroz be, képez és nevel, hogy egyre nagyobb méretekben öljön" - fogalmazott a köztársasági elnök.

"A terrorizmussal szemben muszáj erőt alkalmazni" - hívta fel a figyelmet Hollande, aki az Iszlám Államon kívül a Boko Haram nevű nigériai iszlamista terrorszervezetet is megemlítette, amely szerinte óriási veszélyt jelent Afrikában.

Szíria kapcsán a politikai megoldáshoz a politikai átmenetet szükségszerűen nevezte a francia elnök. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa az elmúlt két évben először fogadott el határozatott augusztusban a szíriai rezsimmel szemben, a vegyifegyver-támadások elkövetőinek felkutatására. "Oroszország is csatlakozott, megindulhat tehát a párbeszéd, a feltételeket tisztázni kell: az első, Bassár el-Aszad (szíriai elnök) ártalmatlanítása" - hangsúlyozta Hollande.

"Minden szereplőnek ki kell vennie a részét a megoldásban. Gondolok az Öböl-menti országokra és Iránra. De gondolok Törökországra is, amelynek jobban ki kell vennie a részét az Iszlám Állam elleni harcból és újra kell indítania a párbeszédet a kurddokkal" - fogalmazott a francia elnök. Jelezte, hogy Franciaország, amely Irakban részt vesz a dzsihadista szervezet elleni légi támadásokban, Szíriában viszont nem, nem kíván ezen a stratégián változtatni.

"Továbbra is a szíriai ellenzéket támogatjuk és Irakban részt veszünk a (nemzetközi) koalícióban, mert ezt a leghatékonyabb" - indokolta a francia politikát az elnök.

Az iráni nukleáris programról született megállapodás Hollande szerint lehetőséget teremetett arra, hogy a perzsa államot is bevonják a térség válságainak rendezésébe. "Fel kell kérni Iránt, hogy csatlakozzon a régiót sújtó válságok rendezéséhez. Iránnak konstruktív szerepet kell játszania" - tette hozzá.

Az európai migrációs válság kapcsán megjegyezte: "Azt mondják, rendkívüli a helyzet. Igen, az. És sajnos, megvan a kockázata annak, hogy tartós lesz" - hívta fel a figyelmet. Jelezte, hogy a válságról csúcstalálkozót szervez az Európai Unió novemberben Máltán, afrikai államok részvételével. A találkozón a migránsok származási országainak nyújtandó segítség lesz a legfőbb téma, a visszatoloncoltak integrálásának és hazai munkahelyteremtésének érdekében.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com