Franciaországban a születések számának jelentős csökkenése mellett is nőtt a lakosság száma

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Franciaország lakóinak száma 68,37 millió volt 2023. január 1-én. A növekedés egy év alatt 2022-höz hasonlóan 0,34 százalék volt, annak ellenére, hogy a születések száma 6,6 százalékkal csökkent az előző évhez képest - közölte kedden a statisztikai hivatal (INSEE).Az országban tavaly 678 ezer csecsemő született, ami a legalacsonyabb szám a második világháború végét követő év óta. 2022-ben még 723 ezer születést regisztráltak, ami 19 ezerrel kevesebb volt, mint 2021-ben.

A népesség természetes növekedésének oka, hogy a halálozások száma 2023-ban 6,5 százalékkal kisebb (631 ezer) volt, mint 2022-ben, amelyet a koronavírus-járvány és a hőhullámok okozta többlethalálozás jellemzett. A népességszám természetes alakulása - születések mínusz halálozások - ezért enyhén pozitív maradt (47 ezer), de ez 1946 óta a legalacsonyabb szint.
    

A francia népességnövekedést a bevándorlás is elősegítette: a becslések szerint 183 ezerrel többen vándoroltak be az országba, mint ahányan elköltöztek onnan. Ez a szám három éve nem változott, azt megelőzően 223 ezer volt a többlet. A statisztikai hivatal szerint a születések számának csökkenése elsősorban a termékenységi mutató csökkenésével magyarázható, miután az egy nőre jutó gyermekek száma 1,68-ra csökkent a 2022-ben mért 1,84-ről. A mutató 2015 óta csökken, miközben az azt megelőző évtizedben 2 felett volt.
    

Mindezek ellenére a Európai Unióban 2021-ben még mindig Franciaországban volt a legmagasabb a termékenységi mutató, akkor egy nőre 1,84 gyerek jutott. A születéskor várható élettartam 85,7 évre emelkedett a nők esetében a korábbi 85,2-ről, míg a férfiaknál a szám először érte el a 80 évet, a tavalyi 79,3 után. A statisztikai hivatal éves jelentése arra is kitért, hogy a házasságkötések száma a koronavírus-járvány alatti visszaesést követően tavaly is jelentős volt: 2023-ban 242 ezer ember kötött házasságot, ebből 235 ezren különböző, hétezren azonos neműek.
    

A 2020-as történelmi visszaesés után a házasságkötések száma tavaly ugyanannyi volt, mint 2022-ben, ami 2012 óta a legmagasabb szám. Ezenkívül tavaly közel 221 ezren létesítettek bejegyzett élettársi kapcsolatot (PACS).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com