Franciaországban folytatódnak a sztrájkok, szombaton újabb tüntetések lesznek a nyugdíjreform ellen

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Franciaországban a stratégiai szektorokban szerdán folytatódott a kormány nyugdíjreformja ellen a szakszervezetek által meghirdetett sztrájk az előző napi rekordrészvétellel megrendezett tömeges utcai tiltakozások után.Miközben a kormány felgyorsította a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62 évről 64 évre emelését előíró törvénytervezet parlamenti elfogadásának folyamatát, a szakszervezetek szombaton ismét az utcára hívják az embereket, hogy nyomást gyakoroljanak a képviselőkre a javaslat elvetése érdekében.
    

A korábbi tiltakozónapokat kísérő tömegrendezvényeken is több mint egymillióan vonultak utcára országszerte, de a hatóságok és a szervezők szerint is a hatodik tiltakozónapon, kedden a részvétel rekordot döntött. A rendőrség szerint 1,28 millióan, a CGT szakszervezet szerint 3,5 millióan tüntettek több mint kétszáz városban.
    

Bár az élet nem állt meg az országban, számos stratégiai szektorban kezdeményeztek blokádokat a tiltakozók, és a munkabeszüntetések szerdán is folytatódnak. A vasúti közlekedés valamelyest javult a keddi állapotokhoz képest, de a vonatoknak továbbra is csak a harmada közlekedett szerdán. Az ország három nagy tengeri kikötőjét, a normandiai Le Havre-ban, Rouenban és a déli Marseille-ben elfoglalták a sztrájkolók, hasonlóan az olajfinomítókhoz, így a töltőállomásokon jelenleg szünetel az üzemanyag-ellátás, s lecsökkent a villamosenergia-termelés is.
    

A szakszervezetek szombatra és március 15-re, a törvénytervezet végleges szövege elfogadásának napjára hirdettek újabb utcai tüntetéseket. Azt is kérték Emmanuel Macron köztársasági elnöktől, hogy "sürgősen" fogadja a képviselőiket, mert szerintük a helyzet robbanásig feszült. Olivier Véran kormányszóvivő egy szerda reggeli interjúban jelezte, hogy "a kormány kapuja tárva-nyitva áll a szakszervezetek előtt".
    

A kormány tervei szerint a parlament két háza március 16-án szavazhat a vegyes bizottságban előző nap véglegesített szövegű javaslatról. A felmérések szerint a franciák 70 százaléka támogatja a tiltakozást, és 60 százalékuk egyetért a stratégiai szektorok sztrájkjával is. A reform célja, hogy a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerüljön 2030-ig, utána a kormány szerint újabb változtatásokra lehet szükség. Az elmúlt három évtizedben több nagy nyugdíjreformot is elindítottak a francia kormányok a társadalom elöregedése miatt és a nyugdíjkassza hiányának csökkentésére, és mindegyiket jelentős tiltakozó megmozdulások kísérték.
    

A nyugdíjreformot az államfő már az első mandátumát megelőző kampányában, 2017-ben kilátásba helyezte, majd második mandátuma legfőbb intézkedéseként harangozta be, de miután nem rendelkezik a törvénytervezet elfogadásához szükséges parlamenti többséggel, egy tartós tiltakozó megmozdulás a kormány helyzetét is megingathatja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com