Franciaországban hatékony gyógyszert találtak a súlyos esetek kezelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Az immunrendszer válaszreakcióit befolyásoló tocilizumab nevű gyógyszer hatékonynak bizonyult a súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttek esetében egy egyelőre még nem publikált francia tanulmány szerint, amelynek eredményeit a párizsi közkórházak igazgatósága (AP-HP) ugyanakkor közzétette.A tocilizumabbal végzett kezelés jelentősen lecsökkentette az lélegeztetőgépre szorulók és az elhunytak arányát azokhoz képest, aki a hagyományos kezelést kapták - közölték a párizsi szakemberek. Azt is jelezték, hogy az első komparatív kísérlettről van szó, amely bebizonyította a kezelés klinikai hatékonyságát a súlyos gyulladásban szenvedő Covid-19-es betegek esetében.  

    
Az eredményeket a kísérletet végző párizsi orvosok néhány héten belül teszik közzé egy tudományos lapban. A párizsi közkórházak igazgatósága ugyanakkor "közegészségügyi megfontolásokból" az eredmények nyilvánosságra hozatala mellett döntött, miután az egész világot érinti a járvány. Az eredményeket a francia egészségügyi hatóságokhoz, valamint az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) is eljuttatták.  
    

A Roche gyógyszergyár által forgalmazott tocilizumabot eredetileg artritiszes betegek kezelésére használjak. A szer az immunrendszer válaszreakcióit befolyásolja, gátolja az immunrendszer működéséért felelős egyik fehérje receptorát. Sok Covid-19-es beteg olyan eltúlzott immunválasz (citokinvihar) miatt hal meg, amely a beteg szerveit, elsősorban a tüdőt, a szívet és a vesét fenyegeti. A tocilizumab a remények szerint ilyen immungátló szer lehet a Covid-19 súlyosabb eseteiben.
    

A klinikai kísérletet 13 párizsi közkórházban 129 olyan koronavírusos betegen végezték el, akik súlyos tüdőgyulladásban szenvedtek és oxigénellátásra szorultak. A fertőzötteknek csak alig 5-10 százaléka tartozik ebbe a profilba, de ők azok, akiknél a legjelentősebb a kockázata annak, hogy lélegeztetőgépre is szükségük lehet vagy pedig belehalnak a betegségbe - mondta Xavier Mariette, a tanulmány egyik szerzője a francia hírügynökségnek.  
    

A kísérletben résztvevők fele egy vagy két tocilizumab-injekciót kapott a hagyományos kezelésen (oxigén, antibiotikumok, véralvadásgátlók) kívül, míg a többiek kizárólag a standard kezelést kapták.  Két hétig tartották megfigyelés alatt őket az első eredmények érdekében, és azóta is megfigyelik őket a következtetések megerősítésére. A kutatók szerint eddig egyiküknél sem jelentkeztek olyan mellékhatások, amelyek a tocilizumabnak lennének betudhatók - hangsúlyozta Xavier Mariette.
    

A tocilizumab ára jelenleg 800 euró injekciónként, ami nagyon jelentős, de olcsóbb, mint egynapi kórházi ellátás egy intenzív osztályon - hívta fel a figyelmet a párizsi közkórházak igazgatósága.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com