Franciaországban szerdán megkezdődik a korlátozások fokozatos enyhítése

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A vendéglátóhelyek teraszainak és a kulturális intézményeknek a megnyitásával Franciaországban szerdán megkezdődik a koronavírus-járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása, miután a járványügyi mutatók több mint két hete csökkenő tendenciát mutatnak, s az oltási kampány felgyorsulásával naponta több mint félmillió embert oltanak be országszerte. A kormány bejelentette, hogy a turizmus beindítása érdekében a külföldieknek is ingyenesen áll rendelkezésére a tesztelés az országban."Az általános közérzet javításához hozzátartozik a társadalmi kapcsolatok felvétele is" - mondta Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi igazgatója egy hétvégi lapinterjúban, megerősítve, hogy a javuló tendencia lehetővé teszi a korlátozások feloldásának megkezdését.

    
Az éjszakai kijárási tilalom kezdete szerdán a jelenlegi este 7 óráról 9 órára tolódik, és az október 30. óta zárva tartó mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak, állatparkok, valamint a nem csak alapvető cikkeket árusító üzletek 35 százalékos kihasználtsággal kinyithatnak, maximum nyolcszáz érdeklődőt fogadva egyszerre.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


    

A vendéglátóhelyek a teraszaikat egyelőre ötvenszázalékos kihasználtsággal működtethetik, egy asztalnál maximum hatan foglalhatnak helyet. Miután a szabályozások viszonylag összetettek, és az időjárás hűvös és esős az egész országban, számos tulajdonos jelezte, hogy megvárja a június 9-ét, amikortól a bárok, a kávéházak és éttermek belső terei is fogadhatnak vendégeket. A vendéglátóhelyeknek egyébként csak negyven százaléka rendelkezik terasszal.
    

Június 9-től kezdve a kulturális helyek is már 65 százalékos kihasználtság mellett működhetnek, és az éjszakai kijárási tilalom este 11 órakor fog kezdődni. Adatvédelmi okok miatt és a diszkrimináció elkerülése érdekében a mindennapi életben (munkahely, üzletek, oktatási intézmények, éttermek, mozik, színházak, múzeumok) a védettséget igazoló dokumentumok nem lesznek használatban, hanem inkább a vendégek számának korlátozásával, valamint a szájmaszkviselés és minden más egészségbiztonsági intézkedés megtartásával folytatódik a védekezés.
   

Oltási igazolás vagy negatív PCR-teszt bemutatása csak ezer főnél nagyobb rendezvényeknél (sportesemények, fesztiválok) lesz kötelező, amelyek június 30. után engedélyezettek. Clément Beaune Európa-ügyi államtitkár a hétvégén bejelentette, annak érdekében, hogy minél több külföldi töltse a nyári szabadságát Franciaországban, a PCR-teszt számukra is ingyenes lesz mindenhol az országban.
   

"Az Európai Parlament indítványozta, hogy a teszt mindenhol Európában ingyenes legyen, de jelenleg azt nem tudom megmondani, hogy ezt mindenki elfogadja-e" - mondta az Europe1 kereskedelmi rádióban az államtitkár. A kormánytag Spanyolországot hozta fel ellenpéldának, ahol szerinte egy külföldi turistának akár 120 eurót is el kell költenie a beutazáshoz szükséges szűrésekre, míg Franciaországban a PCR-teszt a beutazó külföldiek számára is ingyenes lesz.
    

A fokozatos nyitást a járványmutatók folyamatos javulása és az oltási kampány felgyorsulása teszi lehetővé. Hivatalosan a legalább 50 évesek és a 16 éven felüli krónikus betegek kérhetik az oltást, de szerda óta az előző napról megmaradt adagokat a késő esti órákban másnapra minden legalább 18 éves lefoglalhatja az interneten.
    

Eddig több mint 20 millióan, a franciák 30 százaléka, a felnőtt lakosság 37 százaléka kapta meg az első vakcinaadagot, míg a teljes lakosság 13,5 százaléka, a felnőttek 16.5 százaléka, azaz 9 millióan mindkét dózist. A kormány célja, hogy június közepéig legalább 30 millióan felvegyék legalább az első dózist. Amint ez megtörténik, megszűnnek az életkori korlátozások, minden nagykorú számára elérhető lesz az oltás. Miután felgyorsult az oltási kampány, naponta több mint félmillió embert oltanak be, az egészségügyi minisztérium nem zárta ki, hogy a jogosultsághoz az életkori korlátozásokat a tervezettnél előbb, akár már májusban feloldják.
    

A járványmutatók is folyamatosan javulnak: a napi esetszám az elmúlt napokban már 15 ezer alá csökkent az egy hónappal ezelőtti 50 ezerhez képest. Kórházban 22 ezer fertőzöttet ápolnak, a tetőzéskor 31 ezren voltak. Az intenzív ellátásra szorulók száma pedig naponta százzal csökken: vasárnap este 4255-en voltak, míg az április végi tetőzésekor több mint 6 ezren. A járvány kezdete óta több mint 107 ezren vesztették életüket a SARS-CoV-2 koronavírus szövődményeiben, de a napi halálozás az elmúlt napokban száz alá csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com