Franciaországban több mint egymillióan írtak alá egy petíciót egy növényvédő szer újbóli bevezetéséről szóló törvény ellen

Meghaladta hétfőn Franciaországban az 1,3 milliót egy növényvédő szer újbóli bevezetését célzó törvény hatályon kívül helyezését követelő petíció aláírónak a száma, ami megnyitotta a törvényes utat egy már elfogadott szöveg precedens nélküli parlamenti vitája előtt.Ez lesz az első alkalom, hogy a francia nemzetgyűlés megvitat egy állampolgári kezdeményezésű petíciót.

Yaël Braun-Pivet, a Nemzetgyűlés elnöke vasárnap a France Info közszolgálati rádióban azt mondta, támogatja egy ilyen vita megszervezését, ugyanakkor hangsúlyozni kívánta, hogy "semmilyen körülmények között nem lehet visszalépni a már elfogadott törvénytől", amely szerinte "megmenti a gazdák egy jelentős részét".

A petíciót egy 23 éves mesterszakos hallgató indította július 10-én a parlament alsóházának, a Nemzetgyűlésnek a honlapján, és az aláírók száma hétfőn meghaladta az 1,3 milliót. A petícióknak ez a lehetősége a képviselőház honlapján 2019 óta lehetséges Franciaországban, célja a részvételi demokrácia megerősítése.

A petícióban annak a július 8-án elfogadott törvénynek a hatályon kívül helyezését kérik, amely a neonikotinoidok családjába tartozó, Franciaországban betiltott, de Európában máshol 2033-ig engedélyezett acetamiprid növényvédő szer újbóli bevezetését írja elő rendkívüli módon, és feltételekhez kötve.

Korábbi vizsgálatok során kiderült, hogy ez a szer számos szervezetre, köztük a beporzó rovarokra és mezőgazdasági kártevők természetes ragadozóira is kedvezőtlen szubletális hatással lehet. Azaz nem közvetlenül pusztítja el az állatokat, hanem fiziológiájukat vagy viselkedésüket megváltoztatva, közvetett módon csökkenti az egyedek (és kolóniáik) sikerességét. A kutatók szerint az emberre gyakorolt hatásai is "aggodalomra adnak okot".

A petíciót kezdeményező diák szerint -, aki azt állítja magáról, hogy "leendő környezet-egészségügyi szakember" -, ez a törvény "tudományos, etikai, környezetvédelmi és egészségügyi aberráció". Marine Tondelier, a Zöldek vezetője a javaslat újbóli megvitatását kérte a parlamenttől, ahogyan ezt Emmanuel Macron államfő - aki még nem írta alá a szöveget - is megteheti, ami késleltetné a törvény kihirdetését.

Arnaud Rousseau, a legnagyobb mezőgazdasági szakszervezet, az FNSEA vezetője, a törvény egyértelmű támogatója ugyanakkor úgy véli, hogy a francia mezőgazdaság "eltűnik", ha "magasabb normák" vonatkoznak rá, mint európai szomszédjaira.

A törvény előterjesztője, Laurent Duplomb konzervatív szenátor a gazdák tisztességtelen versengésétől tart, ha a Franciaországban betiltott, de Európában engedélyezett növényvédő szer újbóli bevezetését lehetővé tevő törvény nem lép életbe.

A terméket elsősorban a cukorrépa- és mogyorótermesztők használják, akik úgy érzik, hogy nincs alternatívájuk a kártevők ellen, és tisztességtelen versenybe kerültek a többi európai termelővel. A méhészek viszont óvnak a szerintük "méhgyilkos" szertől.

A törvénytervezetet a beterjesztéskor a kormány úgy értékelte, mint "jelentős lépést a (franciaországi) élelmiszer-szuverenitás visszaszerzése felé". Július 11-én a baloldali képviselők fellebbezést nyújtottak be az Alkotmánytanácshoz, amelynek egy hónap áll rendelkezésére a döntés meghozatalára. Az ellenzék a törvény megsemmisítését reméli, ami azonban valószínűtlennek tűnik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com