Franciaországból kiutasítottak egy szenegáli radikalizálódott imámot

Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerdán bejelentette, hogy előállítottak az ország északkeleti részén egy "radikalizálódott imámot", akit ki is kitoloncnak Franciaországból.Az imámot azzal vádolják, hogy diszkriminatív prédikációkat tartott, különösen a nőkkel szemben. "Ma reggel sikerült előállítanunk egy szenegáli radikalizálódott imámot, és még ma ki is toloncoljuk" - mondta a tárcavezető az Europe1 kereskedelmi rádió és a CNews hírtévé közös műsorában.
    

"Az imámot ma reggel 7 óra 20 perckor tartóztatták le az otthonában, és a (Párizstól 180 kilométerre délkeletre található) troyes-i rendőrőrsre vitték, ahol átadnak neki egy miniszteri kiutasítási végzést" - idézett az AFP hírügynökség egy rendőrségi forrást, amely megerősítette, hogy a férfit a nap folyamán a párizsi Roissy repülőtérről induló egyik járattal eltávolítják az országból.
    

"Az imám prédikációiban azt hirdette, hogy a nőknek otthon a helyük, s hogy a muzulmánoknak nem szabad nem muzulmánokkal keveredniük. Ilyen embereknek semmi keresnivalójuk a köztársaság területén" - hangsúlyozta Darmanin. "Mostantól kezdve a (a 2023 végén elfogadott új) bevándorlási törvénnyel és az általam beterjesztett, szeparatizmus elleni törvénnyel lehetőségünk van arra, hogy a radikalizálódott imámokat 24 órán belül kiutasítsuk" - mondta a tárcavezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

http://ujhazak.com