Francois Fillon volt francia miniszterelnököt nevezték ki a Szibur orosz gázfeldolgozó igazgatójává

Francois Fillon korábbi francia miniszterelnököt nevezték ki az orosz kormány érdekeltségei közé tartozó Szibur gázfeldolgozó és petrokémiai holding igazgatójává - jelentette hétfőn az EU Observer című, uniós és általában európai politikával foglalkozó brüsszeli hírportál.Júniusban Fillon már bekerült  a külföldi szénhidrogén-feltárásokat végző orosz állami irányítású Zarubezsnyefty vállalat igazgatótanácsába is. A volt francia kormányfővel, aki Nicholas Sarkozy elnöksége idején, 2007-2012 között volt miniszterelnök, 2017-ben pedig jelölt volt a francia államfőválasztás első fordulójában, az idén júniusban írta alá a jelöléséről rendelkező dokumentumot Mihail Misusztyin orosz kormányfő. A dokumentumon Fillon az APTERAS francia vállalat igazgatójaként szerepel. A Zarubezsnyeftynél Fillon Oroszország érdekeit képviseli.  
    

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője 2018 decemberében, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen fogadta Fillont, elmondta, hogy a két politikus jó személyes kapcsolatokat ápol azóta, hogy mindketten miniszterelnökök voltak. Nem Fillon az első vezető nyugat-európai politikus, aki a visszavonulását követően állami ellenőrzés alatt álló orosz energetikai vállalat vezetésében kap szerepet. Gerhard Schröder volt német szociáldemokrata kancellár például a Rosznyefty olajipari vállalat igazgatótanácsának tagja, Karin Kneissl volt osztrák külügyminiszter pedig idén lett tagja ennek a vállalati testületnek.
    

Kneisslt egyébként 2017-ben az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelölte a külügyminiszteri posztra, de a pártnak soha nem volt tagja. 2019 nyarán, a Heinz-Christian Strache FPÖ-pártelnök ibizai botránya utáni kormányválság után megalakult szakértői kormánynak még rövid ideig független külügyminisztere volt, majd Alexander Schallenberg váltotta e pozícióban. Kneissl feltűnően jó viszonyban volt Vlagyimir Putyinnal, az orosz elnök még az esküvőjére is "beugrott" 2018-ban, ami annak idején nagy médiavisszhangot váltott ki világszerte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com