Gál Kinga: történelmi esemény, hogy a Patrióták megtartják első csúcsértekezletüket

Történelmi esemény, hogy a Patrióták pártcsalád megtartja első csúcsértekezletét, ami azt mutatja, hogy "jelen vagyunk, erősek vagyunk, és egyre erősebbek leszünk, ahogy a hangunk is erősödni fog" - jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Brüsszelben csütörtökön.Gál Kinga a Patrióták munkareggelije előtt magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a pártcsoport csúcsértekezlete alkalom arra, hogy tagjai egyeztessék az uniós csúcs napirendjén szereplő témákat, erős üzeneteket határozva meg. Az uniós csúcs főbb témaköreit említve a politikus kiemelte: Európa ezer sebből vérzik, köztük a migráció tekintetében is. Ezrek érkeznek naponta, fiatal, életerős emberek, felsorakozva, mint egy hadsereg - hívta fel a figyelmet.

"Tenni kell azért, hogy az uniós határok védelme végre támogatást kapjon, és ne büntetést érdemeljen, ne bűn legyen és ne elítélendő a külső határvédelem" - fogalmazott. Kijelentette: meg kell vizsgálni, hogy van-e kilépési lehetőség a - szavai szerint - nagyon rossz és elhibázott migrációs paktumból, valamint, hogy fel lehet-e függeszteni a paktum végrehajtását.

Gál Kinga reményét fejezte ki, hogy a migráció témájában előrelépést lehet elérni, ugyanis - mint kiemelte - a helyzet változott, az uniós migrációs politika azonban még mindig ott tart, mint 2015-ben. A fideszes politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a Patrióták erejét, hangjuk erősödét jelzi, hogy azok a témák, amelyeket a pártcsalád elnökei már évek óta felvetnek, azok egyre jobban visszhangzanak a tagállami vezetők részéről is.

"Elmozdulást remélek a migráció témájában, hiszen végre észre kell venni a realitásokat. A realitásokkal pedig szembesíteni kell azokat, akik a jelenlegi rossz migrációs paktum végrehajtását erőltetik - tette hozzá nyilatkozatában Gál Kinga.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com