Gazdasági Armageddon

Soros György, és Rockefellerék megint valami katasztrófára számítanak, méghozzá a valuták globális összeomlására. A pénzügyi összeomlás ütemezését a Bilderberg összejövetelen tervezték meg.


Az a bizonyos nagy krach majd összefügg valamilyen neves nappal, vagy ünneppel, amit már régóta terveznek.

dollar1

Minden az időzítésen múlik

Hivatalos és bennfentes információk még nem állnak rendelkezésre, de az árulkodó jelek meg vannak, amik egy újabb nagy gazdasági összeomlás jelei. Ezt az összeomlást inkább valamilyen eseményhez kötik majd, nem inkább egy bizonyos dátumhoz.

Nagy valószínűséggel egyre több lesz a készpénzfelvételi korlátozás, mint ahogy az eddig volt tapasztalható. A „hivatalos” jelzálogcsalások száma rendkívüli módon akár meg is nőhet. Ezt a globalisták azért teszik, mert a nagy összeomlás előtt minél több pénzt be akarnak majd kebelezni. Ennek a vonzata pedig a nemzetgazdaságok összeomlása lesz.

A nyugdíjalapok elleni támadások is egyre gyakoribbá válhatnak, hiszen ez az emberek egyik legkényesebb, legérzékenyebb pontja.

A FED közben a semmiből, megalapozatlanul a havi negyven milliárd friss USD bankó nyomtatásának segítségével felvásárolja majd a bajbajutottak ingatlanjait. A legjobb irányjelzőnk azonban az arany világpiaci árának zsákutcába szorítása lehet, de csak akkor, ha a globalisták a teljes hatalmat megszerzik az arany felett. Ha ez megtörténik, akkor elindulhat a visszaszámlálás, egy rendkívül gyorsan lezajló világ szintű hiperinfláció formájában. Innentől kezdve lesz az emberiség abszolút mértékben kiszolgáltatva a globalisták kénye-kedvének, akik az emberi életet semmilyen formában nem tisztelik. Állandóan azzal dicsekszenek, hogy mennyit adományoztak, és segítettek az éhezőkön, de ettől sokkal nagyobb károkat, tettek emberek életében világszerte.

fedkö

Az elkövetkezendő időkben az arany, és ezüst értékének soha nem látott zuhanása lesz, amit természetesen mesterségesen generálnak majd. A tesztet már megcsinálták rövid időre, mert nem rég volt olyan hét, amikor az elmúlt 30 év legnagyobb, 48 óra alatt bekövetkezett esését regisztrálták. Az ezüst ára is jelentősen zuhant, és volt olyan hét, amikor a nemesfém befektetők meg akartak szabadulni hirtelen az ezüsttől, aranytól. A piacon egyértelműen a tömeges manipuláció jelei mutatkoznak. Egyszerűen ezt úgy generálták, hogy a „Goldman Sachs” short COMEX aranypozíciót javasolt ügyfeleinek.

sakk

Ez ugyanaz a Goldman Sachs, amelyik shortolta részvényeit 2001. szeptember 11-én. Ugyanaz a Goldman Sachs, amelyik put opciót  tett Transocean részvényeire az Mexikói-öbölben történt olajfúró felrobbanásának reggelén. Ez a Goldman Sachs ingatlanpiaci részvényeket short-olt éppen akkor, amikor az ingatlanpiaci lufi még nem durrant ki. A Goldman Sachs ra nagyon oda kell figyelni, mert amikor bármilyen short ügyletet elindít, mindig történik utána valami kis idő után. Napjainkban is épp ez folyik!

Miért vinné le a Goldman az arany árát?

A hagyományos barter, és kereskedelem mellett gyakorlatilag semmilyen valuta nem maradna, ha az amerikai dollárt, és az eurót bedöntenék. Nem maradna más, csak a valódi érték az arany, és az ezüst. Ha magunkat is belegondoljuk a világhatalom helyébe, vajon mit tennénk, ha a pénzvilág összeomlana? Természetesen az arany, és ezüst árát csökkentenénk, hogy ahhoz hozzá lehessen jutni. Jelenleg ez a hatalom nem más, mint a Goldman Sachs, ami bármit megtehet e két nemes fémmel.

Ezek után minden más értelmet nyer

Mit tehet az ember, ha nem tud már hozzájutni a fizetéséhez (már akinek még van)? Vagy mit tehet az ember, ha nem tudja már a nyugdíját sem kivenni? Végső elkeseredésében kimegy az utcára. Rosszabb esetben néhány csúzlival, vagy komolyabb fegyverekkel is, de a karhatalom hamar letörné a lázadó embereket, fegyverrel, és akkor az ember marad alul. A lefegyverzett embertömegeket még könnyebb betörni, és engedelmességre bírni. Ez a tervük, így óhajtják a globalisták hatalmukat demonstrálni a tömegek felett, hogy tevékenységeiket tovább tudják folytatni.

ITALY-POLITICS-GOVERNMENT-BERLUSCONI-PROTEST

Vajon mi lehet a megoldás. Ki adhat megoldást? Bizonyára erre már a személy meg van valahol a háttérben. Ki lehet ez a személy, mindenkinek a fantáziájára bízatik. Egy biztos, hogy valami készülőben van.

(Titkolt Hírek)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com