Gépkarabélyokkal a vállukon szálltak meg éttermeket a fegyvermániások

Már a Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA) is esztelennek nevezte a fegyvertartásért küzdő texasi csoportot az USA-ban.gun
Az Amerikai Egyesült Államokban azért küzd az Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA), hogy a fegyvertartási szabályok minél lazábbak legyenek, ám van egy szint, ami már szerintük is túlmegy minden határon.

Ezt a szintet érte el az a csoport, amelynek tagjai, katonai gépkarabélyokkal a vállukon, éttermeket és utcasarkokat szálltak meg, hogy ezzel harcoljanak a nyílt fegyverviselés jogáért. A csoport tagjai a texasi törvény szerint jogszerűen viselték a fegyvereket, ám sokak szerint ez a módszer félelemkeltő volt.

A csoport tagjai eddig nem foglalkoztak azokkal, akiknek nem tetszett az akciójuk, mert elintézték annyival a dolgot, hogy azok a gyenge liberálisok kritizálnak, akik semmibe veszik az alkotmányt, és teljesen betiltanák a lőfegyver viselését.

Most azonban a torkukra forrt a szó, mert onnan kaptak elítélést, ahonnan támogatást vártak. Az NRA ugyanis kiadott egy közleményt, amelyben esztelennek bélyegezte a fegyveres aktivisták akcióit. Az NRA a Texas Open Carry éttermes, és utcasarkos megmozdulását félelemkeltőnek nevezte, mert ezekkel az akciókkal az aktivisták megijeszthetik azokat, akik nem szoktak hozzá az ilyen kétes gyakorlathoz.

A közleményből az is kiderült, hogy az NRA legnagyobb baja az a figyelemre éhes, csak magukra gondoló, önző emberekként viselkedő texasi csoport akcióival, hogy amiatt, aki eddig támogatta volna a fegyverviselést, most félelemből beáll a tiltakozok közé.

Az texasi csoport természetesen nem hagyta szó nélkül a kicsit sem hízelgő közleményt. Az aktivisták kijelentették, hogy az NRA elvesztett minden jelentőségét, mert átállt a fegyverkorlátozást akaró szélsőségesek oldalára.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com