Giuseppe Conte miniszterelnök a parlament segítségét kérte a kormányzás folytatásához

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Az országnak okozott kárnak nevezte a járvány idején kirobbantott válságot és a parlament segítségét kérte a kormányzás folytatásához Giuseppe Conte miniszterelnök a képviselőházban tartott beszédében, amelyről az alsóház hétfő este, a felsőház kedden délelőtt szavaz.Giuseppe Conte egyórás felszólalásában kijelentette, alaptalan és magyarázhatatlan a belpolitikai feszültség, amely csak zavart keltett az olaszok között. "Aki a szívén viseli az ország sorsát, segítsen, hogy a kormány minél előbb újraindítsa munkáját, együtt vezessük ki az országot a pandémiából" - mondta a miniszterelnök. Giuseppe Conte elsőként a képviselőházban kér támogatást azt követően, hogy a legkisebb kormánypárt, a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) visszavonta minisztereit.

    
Conte - az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt között 2019 szeptemberében alakult - második kormánya eredményeit és jövőbeli programját vázolta a kormány érdemének tulajdonítva, hogy az ország védelmet kapott a járványveszélyben, valamint elkerülte a társadalmi összeroppanást.

Elképzelhetetlennek nevezte a kormányválságot a pandémia harmadik hullámában, az oltási kampány időszakában, a gazdasági helyreállítási források felhasználásáról esedékes döntések közepette. Adóreformot, a járványtól sújtott vállalkozások támogatását, újabb családtámogatási eszközöket ígért. Hangoztatta kormánya Európa-barát politikáját, kiemelte, hogy Róma idén vette át a G20-as csoport elnökségét. Bejelentette, hogy új politikai paktumot kész kötni a kormányát támogató erőkkel.
    

"Olaszország nem érdemli meg a válságot" - jelentette ki Giuseppe Conte. A kormányerők és az ellenzék támogatását kérte az intézmények és a lakosság közötti bizalomvesztés helyreállítására. Matteo Renzi említése nélkül súlyos felelőtlenségnek nevezte a belpolitikai bizonytalanság kirobbantását. Renzinek üzenve úgy vélte, "a mostani kényes időszakban az ország, nem az egyének érdekeit kell szem előtt tartani".
    

Renzi pártjának, az Élő Olaszországnak a kormányból csütörtökön kilépett államtitkára Ivan Scalfarotto úgy reagált, Conte a mai napig nem osztotta meg a több mint 200 milliárd euró helyreállítási csomag felhasználási részleteit. "Conte csak ígérni és halasztani tud, képtelen cselekedni" - mondta Scalfarotto hangoztatva, hogy pártja kész a kormányzást folytatni, de új feltételekkel.
    

Giuseppe Conte beszéde alatt az ellenzék tagjai "Conte mondj le!" feliratú táblákat tartottak a magasba. A frakciók felszólalása, a miniszterelnök újabb válaszadása és az ülésterem fertőtlenítése után a felsőház az esti órákban tartja a voksolást. Döntőnek a keddi szenátusi szavazás számít, mivel a felsőházban a kormánynak nincsen meg az abszolút többsége. Sajtókommentárok szerint Giuseppe Conte egyszerű többséggel is a helyén marad, ehhez azonban az szükséges, hogy az Élő Olaszország tartózkodjon.
    

A bizalmi szavazás eredményére várva a baloldali napilap La Repubblica az olasz politika "egyre nagyobb" meglepetésének nevezte Giuseppe Contét, aki - mint az újság fogalmazott - "kakukkhoz hasonlóan befészkelődött a Beppe Grillo alapította Öt Csillag Mozgalom fészkébe." A La Stampa értesülései szerint Conte "titkosszolgálati, egyházi, szabadkőműves" kapcsolatait is bevetette, hogy minél több szenátort rávegyen a kormány fenntartására. A Corriere della Sera emlékeztetett, hogy a Contét támogató parlamenti tagok valójában fizetésükről nem akarnak lemondani, amelyet előrehozott választásokkal elveszítenének.
  

Az ellenzéki Liga párt vezetője, Matteo Salvini az Il Tempónak úgy nyilatkozott, Conte játszmája a következő hetekben dől el, amikor a parlamenti bizottságokban is többséget kell szereznie. "Conte a Marson él, ha azt hiszi, az olaszoknak rá van szüksége" - jelentette ki Salvini.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com