Görög adósság - Cseh lapok szerint Görögországnak távoznia kellene az euróövezetből

Görögországnak a vasárnapi népszavazás eredménye alapján távoznia kellene az euróövezetből, mert az ország nem tudja teljesíteni a követelményeket - írják lényegében egybehangzóan a keddi országos cseh napilapok.

A Mladá Fronta Dnes című liberális napilap szerint a görögök valószínűleg felkészültek arra, hogy átéljék a legrosszabbat. "De teszik ezt saját akaratukból, amelyet a vasárnapi népszavazáson nyilvánítottak ki. Ezentúl már senkit sem tudnak hibáztatni, ahogy most a németeket hibáztatják" - írja a lap.

gorog_

Hozzáteszik: a népszavazás eredménye alapján az egyesült Európának fel kellene szólítania Görögországot, hogy hagyja el az euróövezetet, a távozást azonban Görögország képviselőjének kellene bejelentenie. Amíg erre senki sem veszi a bátorságot, addig a valódi megoldásról nem lehet tárgyalni - mutat rá az újság.

Európának keresnie kell az utat, hogyan tudnák a görögök elhagyni az euróövezetet - véli a konzervatív Lidové Noviny.

Az eddigi tárgyalások nem vezettek sehová. "A hitelezők a görögök távozását összekapcsolhatnák adósságuk egy részének elengedésével. A görögök így kapnának valamit, ugyanakkor ennek az lenne az üzenete, hogy mindent nem kaphatnak meg" - olvasható a kommentárban.

A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap szerint Görögország a közelmúltig Európa egyik legstabilabb országának számított, választási rendszere biztosította a váltógazdálkodást. "Most viszont mindenki attól fél, milyen következményekkel jár a görögországi bizonytalanság Európa számára" - jegyzi meg a lap.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com