Görög kormányváltás - Horvát politikusok szerint a görög választás felrázta az Európai Uniót

A görög kormányváltás felrázta az Európai Uniót – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden a horvát politikai pártok képviselőinek véleményét összegezve.Jutarnji ListA lapnak nyilatkozó képviselők a Radikális Baloldal Koalíciójának (Sziriza) győzelmét jelzésértékűnek tartják az Európai Unió (EU) számára, de abban is egy véleményen vannak, hogy az új miniszterelnök, Alekszisz Ciprasz nem tudja betartani ígéreteit.

Tonino Picula, a Horvát Szociáldemokrata Párt (SDP) európai parlamenti képviselője szerint a görög választások "megmutatták, hogy a drasztikus megszorítások és az emberek tűréshatárainak feszegetése nem jótékony hatásúak, mint azt a bankok és az úgynevezett hatalmi központok hangoztatták". Hozzátette: az emberek továbbra sincsenek felkészülve az ilyenfajta megszorításokra, ezért "előrelépésre és új ötletekre van szükség".

Goran Jandrokovic volt külügyminiszter kijelentette, hogy a Sziriza győzelme semmi jót nem hoz Görögország számára, mert politikája a demagógiára, a populizmusra és az irreális ígéretekre épült, és az elvárásoknak nem fog tudni megfelelni.

"A görögök saját vágyaikat és frusztrációikat vetítették ki a választásokra, de a Sziriza nem fog lehetőséget találni arra, hogy meg is valósítsa őket" – fejtette ki. Mirela Holy, a horvát zöld párt (ORaH) elnöke úgy fogalmazott, "jó, hogy ennyi jobboldali győzelem után most a baloldal nyert".

Egy európai uniós tagországban lezajló változásoknak azonban nem lehetnek messzire nyúló következményei a többire nézve – emelte ki. A Vilibor Sincic vezette Élőlánc viszont kikiáltotta magát a horvát Szirizának. A szervezet vezetője indult a minapi horvát elnökválasztáson, és - 25 éves fiatalemberként - meglepően jó eredményt ért el.

Az eltelt egy hónap alatt - közvélemény-kutatások szerint - az Élőlánc a harmadik legerősebb politikai erő lett Horvátországban a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a Horvát Szociáldemokrata Párt (SDP) után. A semmiből előlépett politikai szervezet jelenleg 12,5 százalékon áll.

Ruza Tomasic, a szélsőjobboldali Konzervatív Párt európai parlamenti képviselője úgy véli, a görögök "naivak és valószínűleg nagyon elkeseredettek". "Lehet, hogy itt az idő, hogy az eurózóna átrendeződjön"- mondta.
Utalt arra is, hogy Spanyolországban a baloldal "már valószínűleg a kezét dörzsöli", mert "azt hiszik, hogy a görög győzelem hatással lesz az ottani baloldal győzelmére". "Azt hiszem, ez nem fog megtörténi, a Sziriza összes gyengesége hamarosan megmutatkozik majd" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com