Görögország már április közepétől fogadja az uniós országokból érkező turistákat

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Görögországban idén hivatalosan május 14-től kezdődik az idegenforgalmi szezon, határait azonban várhatóan már április közepétől megnyitja az Európai Unióból érkező turisták előtt - jelentette be pénteken Bukarestben Harisz Theoharisz idegenforgalmi miniszter Claudiu Nasui román gazdasági és turisztikai miniszterrel folytatott tárgyalásai után.Az országba azok léphetnek be, akiket már beoltottak a koronavírus ellen, akik ellenanyagteszttel bizonyítják, hogy átestek a betegségen, vagy akik negatív Covid-teszttel igazolják, hogy nem fertőznek. A tíz év alatti gyerekek esetében nincs szükség tesztre.

    
A beutazókat szúrópróbaszerűen antigén gyorstesztekkel ellenőrzik a határon (tehát nem kell már olyan sokáig várniuk az eredményre, ahogy tavaly történt), ha pedig a teszt eredménye pozitív, akkor elkülönítésbe kerülnek egy görög szállodában, amelynek költségeit a görög fél fedezi a karantén idejére - idézte a görög minisztert az Agerpres hírügynökség.
    

Theoharisz elmondta: Románia az első ország, amelyet felkeresett a 2021-es turisztikai szezonra vonatkozó protokoll kidolgozása óta, látogatása pedig egyebek mellett azt célozza, hogy kétoldalú megállapodással tegyék lehetővé a román turisták beutazását, akik szívesen töltik Görögországban a húsvéti ünnepeket. Az ortodox egyház idén május 2-án ünnepli Jézus feltámadását.
    

A görög miniszter úgy vélekedett: a világjárvány közepette is lehet biztonságosan működtetni a turizmust, és kifejezte reményét, hogy az Európai Unió mielőbb bevezeti a közös uniós egészségügyi igazolást, az úgynevezett "zöld tanúsítványt". Addig is könnyíteni akarják a román turisták beutazását, ezért Görögország kész elfogadni a román állam által románul és angolul kiállított igazolásokat.
   

Görögországban jelenleg még szigorú járványügyi korlátozások vannak érvényben azokban a térségekben, ahol magas a fertőzöttek száma. Athénban és más piros besorolású fertőzöttebb övezetekben március 22-ig fenntartják a korlátozásokat, csak a létfontosságú termékeket árusító üzletek tarthatnak nyitva, és március 29-éig zárva maradnak az iskolák.
    

A csaknem 11 millió lakosú országban eddig 230 ezer embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, csaknem 7300 halálesetet jelentettek, és a lakosság 8,7 százalékát oltották be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com