Grezsa István óvodai sportpályát, felújított óvodákat és orvosi rendelőket adott át Kárpátalján

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Magyar kormányzati támogatással készült óvodai sportpályát, két-két felújított óvodát és orvosi rendelőt adott át ünnepélyesen kedden három kárpátaljai magyarlakta településen Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos.A Kárpátaljának nyújtott magyar állami támogatás keretében készült és felújított oktatási-nevelési és egészségügyi létesítmények folytatódó átadásáról Grezsa István az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a Felső-Tisza-vidéki Visk nagyközség Mustármag Óvodájában a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épült multifunkciós ovi sportpályát avatott fel. "A létesítmény párját ritkítóan különleges, minden tekintetben megfelel a korszerű pedagógiai elveknek, amelyek a gyermekek mozgáskultúrájának korai fejlesztésére helyezik a hangsúlyt"- tette hozzá. Egyben annak a reményének adott hangot, hogy az óvodafejlesztési program harmadik szakaszának megvalósítása során sikerül több ilyen sportpályát telepíteni Kárpátalján és a többi nemzetrész óvodáiban.

    
A felújított viski orvosi rendelő átadása kapcsán a miniszteri biztos elmondta: Kárpátalján folytatódik a rendelő-felújítási program keretében modernizált családorvosi rendelők átadása is, így kedden még egy további felújított ilyen létesítmény felavatása történik meg a nagyszőlősi járási Tiszapéterfalván. A magyar kormány ezzel a támogatási programmal az ukrajnai egészségügyi alapellátási reform sikeréhez szeretne hozzájárulni a kapcsolódó infrastruktúra rendbetételével a kárpátaljai magyar településeken - emelte ki.


Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány 27 orvosi rendelő felújításához nyújtott és nyújt segítséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) közösen megvalósított projekt keretében, hiszen Kárpátalján - mint fogalmazott - köztudomásúan tarthatatlanul rossz állapotok uralkodtak az alapszintű ellátásban. A magyar kormány már egy évvel ezelőtt valamennyi magyar település számára biztosította az új ukrán egészségügyi törvény előírásainak megfelelő rendelői alapfelszerelést - mutatott rá.
    

Grezsa István azt is kifejtette, hogy a kárpátaljai magyarság körében a rossz ukrajnai egészségügyi ellátás az egyik motivációs oka a szülőföld elhagyásának. "Ebből adódóan a magyar kormány a Kárpátaljának nyújtott egészségügyi támogatással a magyarok szülőföldön maradását szeretné elősegíteni" - mondta. A nagyszőlősi járási Nagypalád két felújított óvodájának a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel (KMPSZ) közösen történt átadása kapcsán a miniszteri biztos azt hangsúlyozta, hogy a két intézmény korszerűsítése szerves részét képezi a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében Kárpátalján 6 milliárd forintból megvalósuló nagyszabású óvodafejlesztési projektnek, amelynek köszönhetően 139 óvoda újul meg és 32 új gyermekintézmény épül fel. "Ez a gazdag program nem csak a kárpátaljai magyar közösséget erősíti meg, hanem a többségi nemzethez tartozók számára is egyértelművé teszi, hogy Magyarország megbízható jó barátja Ukrajnának" - szögezte le Grezsa István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com