Gulyás: a markáns, jobboldali, kereszténydemokrata pártok szerepeltek a legjobban az EP-választásokon

Bognár Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A markáns, jobboldali, kereszténydemokrata, konzervatív álláspontot képviselő és ezért leginkább támadott pártok érték el a legjobb eredményt az európai parlamenti (EP) választásokon - állapította meg Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Tusnádfürdőn egy kerekasztal-beszélgetésen. A miniszter arról is beszélt, hogy az ellenzék válságban van, ellenzékváltó hangulat jellemző Magyarországon.Gulyás Gergely kifejtette: a Fidesz az Európai Néppárton belül a legjobb eredményt érte el. A miniszter ugyanakkor a veszélyt abban látta, a jobboldalon hozzászoknak, hogy minden választást megnyernek, és már csak a győzelem mértéke a kérdés.

   
Most a demokráciában a lehető legnagyobb támogatás áll a magyar kormány mögött - állapította meg, hozzátéve: a markáns, jobboldali, kereszténydemokrata, konzervatív álláspontot képviselő és ezért leginkább támadott pártok érték el a legjobb eredményt az EP-választásokon. A magyar ellenzék viselkedését értékelve rámutatott: mindig azt gondolják, ennél rosszabb már nem lehet a helyzet, de úgy tűnik, az eddigi állapotot is sikerül "megdönteni". Úgy látta: az ellenzék válságban van, és inkább ellenzékváltó hangulat jellemző Magyarországon.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


    

A választáson az a két párt erősödött meg, amelyik a legszélsőségesebb, illetve a legújabb formáció - fűzte hozzá, kiemelve: az, hogy ezek képviselői hogyan viselkednek Brüsszelben, azt a magyar választópolgároknak kell megítélniük. A Demokratikus Koalíció (DK) nemcsak Magyarország, hanem Európa egyik legszélsőségesebb pártja, Dobrev Klára mégis az EP-alelnöke lehet. A Fidesz-KDNP nem viselkedett vele úgy, mint ahogy a DK és az ellenzék viselkedett a kormánypártok jelöltjeivel - állapította meg a miniszter.
    

Ursula von der Leyen új bizottsági elnökről azt mondta: a Visegrádi Négyeknek nem volt az az ambíciója, hogy egyedül jelöljenek elnököt. Az volt a cél, hogy olyan elnök legyen, aki alkalmas annak a koordinációs feladatnak az ellátására, amelyet egy bizottsági elnöknek el kell látnia. Nem hátrány az sem, ha értesült arról, hogy 2004 óta tíz új tagállam csatlakozott az unióhoz, és azóta is újabb három. Politikai előéletében nincs olyan, ami kizárná, hogy eredményesen lássa el feladatát - jegyezte meg.
    

Megismételte, jó lenne, ha az Európai Néppárt a keresztény értékekhez a jövőben vissza tudna térni. A Fidesz néppárti tagságáról azt mondta: nyitottak a viszony rendezésére, ha erre a másik oldalról is megvan a nyitottság. A néppártnak az a legjobb, ha a Fidesz a tagja marad, és ma úgy látja, talán a Fidesznek is jobb, ha a néppárt tagja - fogalmazott.
   

Martonyi János korábbi külügyminiszter azt mondta: Európa valójában folyamatosan választ, az unió 27-28 tagállama közül minden évben van valahol parlamenti voksolás. Az igazi európai választások ezek, a nemzeti parlamenti választások - állapította meg Martonyi. Magyarország szempontjából is várható több sorsdöntő voksolás az elkövetkező hónapokban, például Lengyelországban és Ausztriában - jegyezte meg.  
    

Ugyanakkor ez volt az első olyan parlamenti választás, ahol európai szintű kérdések is befolyásolták a voksolókat - jegyezte meg Martonyi János. Úgy látta: a magyar választók üzenete egyértelmű volt az EP-választásokon, és ez az irányadó. Nagyon erős parlamenti csoport alakulhatott, kiegészülve a határon túli magyar pártok képviselőivel; a magyar nemzet szempontjából tehát ez egy jól sikerült választás volt - összegzett.  
   

Az igazi döntéshozatal azonban az Európai Tanács kezében van, és fontosnak nevezte magyar szempontból, hogy ez így is maradjon. Az Európai Parlament a politikai, ideológiai, pártviták színtere. A csúcsjelölti rendszert nem tartotta jónak és demokratikusnak, azt el kellene felejteni, de az is abszurdum, hogy a vesztes párt jelöltjét akarták a legfontosabb posztra helyezni - jegyezte meg. Üdvözölte, hogy ezt sikerült megakadályozni, és kiemelte a magyar miniszterelnök szerepvállalását.
    

Ursula von der Leyen személyiségét rokonszenvesnek nevezte, és pozitív várakozásainak adott hangot. Vincze Lóránt EP-képviselő (RMDSZ) kiemelte: az elmúlt 15 év legjobb választási eredményét érték el, ez nem csupán a párt érdeme, azt mutatja, hogy van értelme, értéke a közösségi politizálásnak. Számukra az EP nem a legfontosabb intézménye az uniónak, de a leglátványosabb európai küzdőtér - jegyezte meg. Azt rendkívül fájdalmasnak nevezte, hogy a felvidéki magyarságnak nem lesz képviselője az EP-ben. Jelezte: minden támogatást meg kívánnak adni, ezért a Magyar Közösség Pártja korábbi szakértőjét a brüsszeli kabinetjében alkalmazni fogja a jövőben is.
    

Ursula von der Leyen jelölésével összefüggésben kiemelte: ennek két jó üzenete mindenképpen van, a Juncker-bizottságnak vége, és Timmermans nem lesz bizottsági elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com